Azért szúrták le a brit képviselőt, mert „Izrael-párti” volt

Ezt állítja a terrorizmuspárti hitszónok annak a brit képviselőnek a halálával kapcsolatban, aki a napokban halt bele a sérüléseibe.

A brit konzervatív parlamenti képviselő, David Amess ellen még pénteken követett el merényletet egy szomáliai származású muszlim férfi, aki később belehalt a sérüléseibe. A rendőrök megállapították, hogy feltehetően iszlamista eszmék motiválták a tettest a cselekmény végrehajtásakor.

Anjem Choudary már régóta hírhedt személynek számít a brit közéletben a vérlázító és gyűlölködő megszólalásai miatt. A betiltott Al-Muhadzsirun iszlamista csoport vezetője volt, valamint két évet ült 2016 és 2018 között börtönben, amiért az Iszlám Állammal szimpatizált.

A The Algemeiner beszámolója szerint Choudary azt nyilatkozta, Amess-t azért ölték meg, mert Izrael-párti volt.

„Nagyon sok ember hisz abban, hogy Izrael ez terrorállam, ezek alapján hogy tudnál támogatni egy olyan államot, amely ilyen mészárlást rendez a muszlimok ellen Ciszjordániában és a Gázai-övezetben? Semmilyen jó erkölcsű ember nem támogatna ilyet”

Choudary ugyanakkor hozzátette, ez természetesen senkit nem jogosít fel arra, hogy embert öljön, mert az nem helyes cselekedet. Meglátása szerint olyan országot kel létrehozni, ahol a muszlimok és nem muszlimok élete és vagyona egyaránt biztonságban van.

David Amess-nek egyébként voltak zsidó felmenői és valóban támogatta Izraelt. Naftali Bennett izraeli miniszterelnök személyesen nyilvánította ki gyászát a képviselő halálát követően:

„Igaz barátja volt a zsidó közösségnek és Izraelnek, a tragikus távozását nagyon sokan megérezzük”

Sir David Amess

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp