Nagy Sándor és felesége, Bergován Mária vállalták, hogy ha missziójuk elbukik, ők is üldözöttekké válnak.
Világ Igaza kitüntetést és Bátorságért érdemjelet adott át Pintér Sándor belügyminiszter és Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael magyarországi nagykövete csütörtökön Budapesten.

Nagy Sándor, a Honvédelmi Minisztérium nyugalmazott tisztje és felesége fél éven keresztül nyújtott rejtekhelyet Jellinek Mihály és felesége családjának – összesen tizenegy embernek – budapesti otthonában 1944-ben. Nagy Sándor és Bergován Mária posztumusz kitüntetését unokájuk, Nagy Sándor vette át.
Pintér Sándor azt mondta, hogy a Világ Igaza kitüntetettjei magasra helyezték a mércét emberségből, szolidaritásból és jóakaratból, hiszen saját életük kockáztatásával mentettek meg másokat a második világháborúban. Vállalták, hogy ha missziójuk elbukik, ők is üldözöttekké válnak. A megmentettek a Világa Igaza kitüntetéssel emlékeznek és fejezik ki köszönetüket – közölte.
A Világ Igaza kitüntetés azt üzeni, hogy aki akár csak egyetlen embert is megment, az a világot menti meg – mondta a miniszter, hangsúlyozva: embereket származási vagy vallási okokból nem lehet kirekeszteni, meggyalázni.
Jákov Hadasz-Handelszman közölte: az emberek kötelessége, hogy folyamatosan emlékezzenek a holokauszt kegyetlenségeire. Az 1963-ban alapított Világ Igaza elismerés célja, hogy tisztelettel és hálával adózzon azon nem zsidók előtt, akik saját és családjuk életét kockáztatták azért, hogy megmentsék a zsidókat a közvetlen haláltól – mondta a nagykövet.
A kitüntetett Nagy Sándort és feleségét, Bergován Máriát méltatva döbbenetesnek nevezte nemcsak az ő bátorságukat és hősiességüket, hanem gyermekeik bátorságát is, akik szintén jelentősen hozzájárultak a tizenegy fős zsidó család megmentéséhez. Az ünnepségen az egyik megmentett, Jellinek Tamás leszármazottai gyújtottak gyertyát.
A Világ Igaza kitüntetést eddig közel 28 ezer személy kapta meg Izraeltől, Magyarországról Nagy Sándort és Bergován Máriát is beleszámítva 878-an érdemelték ki az elismerést a Jad Vasem adatai szerint.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!