Utraortodox zsidók Iránban akarnak politikai menedékjogot kérni

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Zsidó táliboknak is hívják Izraelben azt az ultraortodox szektát, amelynek több száz tagja kelt útra Irán felé.
A csoport több tagját, többtucatnyi családot láttak a guatemalavárosi repülőtéren Irak felé készülni, ahonnan minden bizonnyal Iraki Kurdisztán iráni határhoz igyekeztek volna. A lap szerint a guatemalai hatóságoknak egyelőre sikerült feltartóztatniuk őket.

A ynet szerint Izraelben attól tartanak, hogy ott majd túszul ejthetik őket, és szabadon engedésükért magas váltságdíjat fognak követelni. A szektatagok Izraelben élő rokonai a hatóságokhoz fordultak azzal a kéréssel, hogy akadályozzák meg odautazásukat. Ugyanígy tettek a csoport amerikai állampolgársággal is rendelkező rokonai.

Izrael és az Egyesült Államok mindent elkövet, hogy ne juthassanak el Irakba, és így elejét vegyék az újabb diplomáciai bonyodalmaknak. Ez az anticionista, Izrael-ellenes zsidó szekta egyes tagjai már 2018-ban politikai menedékjogot kértek Irántól, és vezetői hűséget esküdtek Ali Hamenei ajatollahnak, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének – írta a lap.

Néhány nappal ezelőtt a guatemalai hatóságok amerikai kérésre feltartóztatták a szekta egyik, amerikai útlevéllel utazó csoportjának tagjait, akik Iránba tartottak, ahol a feltételezések szerint politikai menedékjogot akartak kérni.

A szekta tagjai a tudósítás szerint azt tervezik, hogy 70 fős csoportokban Irak északkeleti részébe, az Iránnal határos kurd térségbe utaznak, mert meggyőződésük szerint ez a “bibliai Babilon”, és a Messiás először erre a területre érkezik el.

Az első szektatagok már a térségbe utaztak, hogy földet vásároljanak, és megkezdjék a letelepedési terv előkészítését. Vannak, akik légi úton, nemzetközi repülőtereken vágtak neki, mások szárazföldön, Mexikón és Salvadoron keresztül indultak el céljuk felé, hogy később szálljanak fel a Közel-Kelet felé tartó repülőgépekre.

A Tiszta Szív nevű, szélsőségesen vallásos zsidó szekta több száz tagja eddig Guatemala Santa Rosa nevű részén élt. A ynetben megszólalt az egyik tag Izraelben élő hozzátartozója, aki szerint rendkívül nehezek az életkörülményeik táborszerű otthonaikban, vallási okokból nem esznek húst és halat sem, kenyéren, tökmagon és gyümölcsön élnek.

A szektát Slomó Helbrans rabbi alapította a Jeruzsálemben az 1980-as években, ahonnan legnagyobb csoportjuk előbb Kanadába, onnan az Egyesült Államokba, majd Mexikóba költözött, és legutóbb, az elmúlt hét évben Guatemalavárostól körülbelül kétórányi autóútra telepedtek meg.

A Tiszta Szív elmenekült, egykori tagjainak tanúvallomásai szerint a szektában büntetésekkel sújtják a szerintük vétkes tagokat, éhezést, kiközösítést, súlyos fizikai erőszakot alkalmaznak velük szemben, beleértve a meztelenre vetkőztetett nők és gyerekek nyilvános megkorbácsolását.

Már 12-13 éves korban megházasítják a gyerekeket, sok lány nagyon fiatalon már állapotos, és bizonyítékok vannak nemi erőszakra is, amit “irányításnak” neveznek a csoport vezetői. 2014-ben azért menekültek Guatemalába, mert a kanadai hatóságok nyomozást indítottak ellenük gyermekbántalmazások és gyermekházasságok miatt.

A szektát azért nevezik “zsidó táliboknak”, mert a háromévesnél idősebb lányoknak és a nőknek kötelező egész testüket fedő hosszú, fekete köntösbe öltözniük, és gyakran még arcukat is elfedik. A férfiak idejük nagy részét imádkozással és a Tóra bizonyos részeinek tanulmányozásával töltik.

Women members of an ultra-Orthodox Jewish group are seen at the entrance of the building where they will remain in Guatemala City on September 2, 2014. 230 ultra-Orthodox Jews were expelled from the town of San Juan La Laguna by Mayan indigenous leaders. AFP PHOTO/Johan ORDONEZ (Photo credit should read JOHAN ORDONEZ/AFP/Getty Images)
Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp