Akiknek még a Mi Hazánk is csak egy zsidó párt

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A nemrég állam elleni bűncselekménnyel megvádolt személyek egy csoportosulás tagjai, akik a legvadabb antiszemita összeesküvés-elméletekben hisznek.

A Válasz Online mutatta be azt a csoportot, amely vezetőit nemrég emberölés előkészületének gyanújával, illetve alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló bűntettel gyanúsítottak meg. A cikkből többek között kiderül, hogy a társaság olyan szintre pörgette az antiszemita összeesküvés-elméleteket, hogy az már a műfajban élenjáró Kuruc.infónak is sok lett egy idő után.

Posta Imre (Fotó: PÍ-kör / Facebook)

A Válasz írása szerint a csoport tagjai a következő nézetek vallják:

  • Magyarországon tervezett zsidó betelepítés, elzsidósítás zajlik;
  • a Mi Hazánk buzi zsidó párt, de igazából fideszes;
  • mert a Fidesz a legcionistább zsidó párt;
  • Ferenc pápa a zsidók pápája, a kereszténységnek nincs köze a magyarsághoz;
  • Magyarországon az ételek és az italok többsége mérgezett;
  • a levegő is mérgezett;
  • az orvosok által beadott injekciók is mérgek;
  • az összes koronavírus elleni oltás méreg.

A társaság vezetője, a Köztársasági Őrezred korábbi pszichológusa, Posta Imre, aki miután állásából botrányos körülmények között elbocsátották, 2007 és 2009 között az akkori szélsőjobbos szcéna egyik kedvelt figurája lett. Gyakran feltűnt jobbikos rendezvényeken, a könyveit a Kuruc.infón árulták, sokszor megfordult az Echo TV-ben, a Demokrata is futtatta és Bayer Zsolt Mélymagyar című műsorának is a vendége volt.

Posta egyre vaduló elméleteit végig súlyos antiszemita csomagolásban adta elő. A Válasz cikkében erre bőven találhatók példák.

Olyanokat mondott, hogy „a hazai belpolitika folyamatait nem Magyarországról irányítják” és hogy a honvédséggel és a belüggyel összeépült In-Kal Security Izrael érdekeit szolgálja. Szerinte „jelen helyzetünkben antiszemitának lenni nem lehetősége, hanem kötelessége minden honvédőnek”. Arról is értekezett, hogy „Magyarország csak papíron létezik”, mert „a beruházások 70-75%-a izraeli kezekben van”, és „a holland betelepülők már egész falvakat vásároltak föl a Dunántúlon”, de valójában „Izraelhez tartozó betelepedőkről van szó”.

Posta azt is tudni vélte, hogy „a belvárosban beépült külföldi titkosügynökök összegyűjtenek alacsony szellemi színvonalon lévő cigányokat, s mindenféle hazug mesékkel a magyarság ellen uszítják őket”. Sőt: „titokban felfegyverzik őket”, természetesen „a külföldi titkosszolgálatok közreműködésével”, és hamarosan faji háborúk törnek ki Magyarországon.

Miután Posta már a Jobbikot is zsidózni kezdte, 2009 végén a Kuruc.info is elengedte a kezét, korábbi érdemeit (zsidózásait) azért elismerve. Ekkor alakította meg a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya nevű szerveződést, illetve a róla elnevezett PÍ-kör nevű csoportot. Az antiszemitizmus, az oltásellenesség mellé pedig a devizahitelek miatt a bankellenesség is a csoport meghatározó vonulata lett.

Legutóbb Posta annak a dusnoki párnak kapcsán tűnt fel, akiktől tavaly azért vették el négy hónapos gyermeküket, mert nem akarták anyakönyvezni és beoltatni. A pár úgy vélte ugyanis, hogy a magyar állam nem létezik, mivel az csak egy New Yorkban bejegyzett izraeli cég, az anyakönyvezés pedig a rabszolgasorba taszítás része.

Magyarország egy New Yorkban bejegyzett izraeli cég – Kibic Magazin

Antiszemita összeesküvés-elmélet és egy ismert szélsőséges figura bukkantak fel a gyereküket anyakönyveztetni nem hajlandó dusnoki pár körül. Nemrég a gyámhatóság a rendőrség segítségével kiemelt egy négy hónapos gyereket egy fiatal pártól a Bács-Kiskun megyei Dusnokon. Az eljárást azért hajtották végre, mert a szülők nem voltak hajlandóak anyakönyveztetni az újszülöttet, aki a kötelező oltásokat sem kapta meg, illetve megtagadták a hatóságokkal való együttműködést.

Posta a szülei által csak Bátor Nyilasnak nevezett gyermek elvétele kapcsán többek között így nyilvánult meg: „Meg kell mutatni ezeknek a köcsög rendőröknek, hogy bármikor a f*szukra lehet lépni. Természetesen ez üzenet a parlamenti zsinagógának meg az összes többi csőcseléknek is, amit Judapesten művelnek.”

A Válasz cikke megjegyzi, hogy lehet persze nevetni ezeken a figurákon, de a Posta által terjesztett összeesküvés-elméletek a közösség médián keresztül több tízezer emberhez jutnak el.

„Amerikában sokan a QAnont is ártalmatlan lököttek társaságának tartották, aztán egyszer csak megjelent egy félmeztelen, bikaszarvas fickó a Capitoliumban”

– írja a cikk szerzője.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp