Egy nő a zsidók deportálásáról kérdezte Szabó Tímeát, majd megütötte

A Széll Kálmán téren történt az incidens.

„Ez a fideszes hölgy az imént megütött a Széll Kálmán téren, miután megkérdezte, hogy én hol voltam a zsidók deportálásánál”

– írta Facebook-posztjában Szabó Tímea. A Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint „ide vezet az Orbán-féle gyűlölködés, az aljas hergelés”.

Szabó azt is közölte, hogy bár több szemtanúja volt az esetnek mégsem tesz feljelentést az idős nő ellen, akiről fotót is megosztott a bejegyzésében. „Biztos vagyok abban, hogy néhány éve még normálisan elbeszélgettünk volna ezzel a nénivel, aki mára nem fordult volna ki önmagából, ha nem ezt sulykolja belé a Fidesz-médiából ömlő gyűlöletpropaganda” – indokolta döntését a képviselő.

Célba ért a kormánylap náci uszítása – Kibic Magazin

Szabó Tímeát gyalázó antiszemita felirat jelent meg nemrég a Fővám téren. Az egyik kormányközeli lap már korábban megadta az alaphangot a képviselő elleni gyűlölködéshez. Bejelentés érkezett a Tett és Védelem Alapítványhoz (TEV), hogy május 3-án a Fővám téri villamosmegállóban antiszemita gyalázkodás jelent meg.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp