Széfben elrejtett zsidó kegytárgyak kerültek elő a föld alól Zalaszentgróton

A kegytárgyakat néhány pár cipővel együtt a város korábbi zsidó iskolájának területén 1944-ben, a vidéki zsidóság deportálásakor rejthették el a tulajdonosaik.

A leletekről először Zalaszentgrót polgármestere, Baracskai József számolt a Facebook-oldalán. A bejegyzés szerint egy házaspár felújításokat végzett nemrég megvásárolt házánál, amely az egykori zsidó iskola területén található. Építkezés közben váratlanul egy széfet fordított ki a munkagép a földből, amely ugyan zárva volt, ám annyira szétmarta a rozsda, hogy hozzá lehetett férni a belső tartalmához.

 

A széfből tórakoronák, tóravértek és tóramutatók kerültek elő, amelyek feltételezések szerint az azóta már ledózerolt zsinagóga kegytárgyai lehettek. A széf még néhány pár cipőt és több papíralapú leletet is tartalmazott, utóbbiak, például egy német nyelvű ószövetségi szentírás szinte teljesen elpusztultak, írja a zaol.hu.

A megtalálók értesítették a leletekről a Göcseji Múzeumot, amely munkatársai beszállították a megtalált tárgyakat. A múzeum Facebook-posztja szerint munkatársai most azon dolgoznak, hogy kiderítsék az elrejtett műtárgyak történetét. Restaurálásukat követően pedig a közönség számára is elérhetővé teszik a leleteket.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp