Igyunk egy kávét és beszélgessünk a Tóráról

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Szentendrén két évvel ezelőtt avatták fel a Cháj Galéria néven működő Chábád-házat. A járvány miatt ugyan valamivel csúszásban van a teljes megvalósítás, de a központot vezető fiatal rabbi és felesége optimistán tekintenek a jövőbe.

Szentendrén a városháza környékén, a templomok között fölfelé kanyarogva a macskaköves utakon, egyszer csak a Pátriarka, a Várdomb és az Alkotmány utcák összefutásánál egy arany színű táblán lévő héber cháj feliraton akadhat meg az arra járók szeme. Cháj Galéria Zsidó Közösségi Központ, hirdeti a felirat három nyelven, az angol és a héber változatokban a Chábád szó is megtalálható. Odabent Mendy Myers rabbi éppen egy idősebb házaspárral beszélget, amely férfi tagja, Michael Chighel filozófus azért érkezett Magyarországra, hogy beindítsa a Milton Friedman Egyetem zsidó hittudományi tanszékét.

Fotó: Kibic

A házaspár pont a napokban ünnepelte 20. házassági évfordulóját, ebből az alkalomból egy séf érkezett a Cháj Galériába, aki a rabbi és felesége, Tzivia kósersági felügyelete mellett készített vacsorát Chigheléknek. Az évforduló jól sikerült, meséli a rabbi miközben gyorsan összeszedi a kávézó bárpultjára szép sorban kirakott teamécseseket, amelyek a romantikus vacsorához szolgáltatták a hangulatvilágítást.

Megnyitó nagy médiaérdeklődéssel

A kellemes hangulat valószínűleg mécsesek nélkül is adott lesz a kávézóban, ha majd elnyeri végleges állapotát. Egyelőre azonban hiányzik a kávégép, ami még nem érkezett meg Olaszországból, illetve a bárpultba süllyesztett akváriumnak is csak a helye látható. Myers rabbi abban reménykedik, hogy az őszi zsidó ünnepek után beüzemelhetik a kávézót és az első kiállításra is hamarosan sor kerülhet majd.

A központ többi része, a zsinagóga, a közösségi terek, az iroda és a hidegkonyha viszont már működik, az utcafronton lévő tágas teraszon pedig asztalok és székek várják a betérőket. A mai napon tóratanulásra érkeznek majd a közösség tagjai, bár nem lesznek sokan, szabadkozik a rabbi, a járvány sajnos a közösségi életre is rányomta bélyegét. Az idősebbek még mindig nem igazán mernek eljönni, és míg a járvány előtti időszakban akár tizenöten is összegyűltek egy-egy szombatfogadás alkalmából, addig a Covid a felére csökkentette a létszámot.

A rabbi és családja a közösségi tér felett kialakított lakásban lakik, ahonnan egy belső ablakon keresztül rálátni a zsinagógára. Mendy és Tzivia Myers 2019 szeptembere óta élnek Szentendrén, ekkor avatta fel az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) nagy ünnepség keretében a zsinagógaként is funkcionáló közösségi központot, amelyet egy korábbi panzió épületéből alakítottak ki. A nagy médiaérdeklődéssel zajló eseményen az EMIH vezetői mellett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Verseghi-Nagy Miklós, a város akkori polgármestere is részt vett.

A megnyitót követően rögtön belefogtak a helyi közösség építésébe, a következő év elején még meg tudtak tartani egy sikeres purimi ünnepséget ötven fő részvételével, aztán jött a járvány és a lezárások. Nem volt, mit tenni, a Cháj Galériát is be kellett zárniuk egy időre, így a tervezett fejlesztések is megakadtak.

Kávézó és zsinagóga

Pedig egy kész koncepcióval érkeztek Szentendrére, meséli Myers rabbi, akivel a teraszon ülünk le beszélgetni. A központ mögötti elképzelést már maga a névválasztás is tükrözi, a héber cháj szó életet jelent, és egyben egy olyan szimbólum, amelyet akár a nagymama nyakláncáról még azok is felismernek, akik nem jártasak a héber nyelvben vagy a zsidó vallásban. A központ célja ugyanis az – magyarázza a rabbi –, hogy egy olyan élő közösséget hozzanak létre, amely pozitívan viszonyul a zsidósághoz.

Ennek érdekében, amíg a zsinagóga zárva tartott a rabbi és felesége péntekenként végiglátogatták a közösségük tagjait, barheszt (szombati kalácsot) és gyertyát vittek mindenkinek, hogy a szombatot otthon is a megfelelő módon tudják fogadni a hívek. Hanukakor gyertyákkal, fánkokkal és latkesszel keresték fel otthonaikban az embereket. Meg akarták mutatni, hogy a nehéz időkben sem feledkeznek meg a közösségről, a személyes látogatások révén pedig jobb kapcsolatot alakítottak a tagokkal, mint a járvány előtti időszakban.

A zsinagóga mellé pedig azért terveztek galériát és kávézót, mert ezek révén olyan zsidókat is szeretnének megszólítani, akik nem vallásosak és zsidóságukat inkább a művészet vagy a közösségi élmények által élik meg szívesebben. A kávézóba ráadásul azok is nyugodtan eljöhetnek, akik esetleg tartanának attól, hogy környezetüknek elmeséljék, éppen egy zsinagógába igyekeznek. Itt, Közép-Európában az ilyen félelmek, főleg az idősebbek körében egyáltalán nem szokatlanok. Myers rabbi egy pozsonyi példát hoz, amely szerint úgy járt titokban egy nő a helyi Chábád zsinagógájába a nagyünnepek idején, hogy még a saját férjének sem merte elmesélni, hogy ő zsidó valójában. Ha valaki ennyire fél, akkor tényleg egyszerűbb azt mondania, hogy egy kávézóba vagy egy galériába megy, és nem egy zsinagógába.

Mendy Myers rabbi (Fotó: Kibic)

Mendy Myers jól ismeri ezeket a Közép-Európai félelmeket, édesapja 1993-ban költözött családjával Pozsonyba, ahol egy Chábád-központot hozott létre. Az idősebb Myers rabbi az utolsók egyike volt, akit a lubavicsi rebbe személyesen kért fel erre a feladatra. Mendy az Egyesült Államokban született, de Pozsonyban nőtt fel. Tanulni testvéreivel együtt naponta átjártak Bécsbe, mivel ott volt legközelebb zsidó iskola. Délelőtt a zsidó tantárgyakat jiddisül tanulták, délután a világi tárgyakat németül. A rabbi angolul, szlovákul, héberül, németül, illetve jiddisül is beszél. A magyart most tanulja, és hallhatóan elég jól megy neki.

A bár micvá után három évet egy moszkvai, majd további hármat egy amerikai jesivában tanult, 18 éves korában kerékpárral Kaliforniából egészen New Yorkig tekert, hogy adományokat gyűjtsön egy sérült gyerekkel foglalkozó szervezet számára. Aztán Izrael következett, ahol végül megkapta a szmichát, a rabbi-képesítést. Egy hebroni Chábád-házban dolgozott, éjszakánként kávét és süteményt osztogatott az ott posztoló izraeli katonáknak. Majd visszatért Szlovákiába, és egy pozsonyi techcégnél helyezkedett el. Ebben az időszakban ismerkedett meg Tziviával.

Az eljegyzésüket az Egyesült Államokban, az esküvőt pedig Óbudán tartották, ugyanabban a zsinagógában, ahol annak idején Tzivia dédszülei is összeházasodtak. Az esemény előtt a család minden tagja régi fotókat keresett a dédszülők esküvőjéről, az egész házat felkutatták, de nem kerültek elő a fényképek, meséli a rebbecen (a rabbi felesége), miközben nagyobbik kislánya az asztalon lévő diktafont próbálja „levadászni”.

Köves Slomó telefonált

Tziviát nagyszülei vitték el a Thököly úti zsinagógába, és bár érdeklődött a zsidóság iránt, az ottani hangulat nem tudta igazán megfogni. Amikor megnyitott az Óbudai zsinagóga, nagymamájával, aki egyébként Óbudán nőtt fel, ellátogatott oda. Bár csak egy egyszeri alkalomnak indult, a fiatalos közeg és Köves Slomó „fantasztikus energiája” magával ragadta Tziviát. Ahogy egyre több mindent megtanult a zsidóságról, úgy érezte ez az élet való neki. Így hát vallásos lett, tartotta a szombatot, Izraelben egy vallásos lányszemináriumban tanult, Angliában pedig egy rabbi családjánál segédkezett az egyik helyi Chábád-központban.

Tzivia Myers nagyobbik kislányával (Fotó: Kibic)

Az esküvő után Pozsonyba költöztek, éppen ruhát vásárolni voltak, amikor egyszer csak Köves Slomó telefonált, hogy mi lenne, ha Magyarországra jönnének és Szentendrén lennének a Chábád küldöttei (sáliách). Sokat gondolkodtak mielőtt igent mondtak volna, Tzivia attól tartott, hogy Magyarországon nehézséget fog okozni, hogy vallásos zsidóként éljenek, de ez a félelme ideköltözésük percében eloszlott és igazán jó tapasztalatokat szerzett. Atrocitások sem érték őket azóta, hogy itt élnek, egyetlen kisebb incidenst leszámítva.

Szentendrén, a legtöbb vidéki településhez hasonlóan a háború után szinte teljesen megszűnt a zsidó élet. A közösség egykori zsinagógája a Bükkös-patak mellett ma már magánházként funkcionál. Az 1998-ban létrehozott Szántó Emlék- és Imaházban néha ugyan tartanak istentiszteleteket, de leginkább emlékhelyként működik. Az emlékházzal jó kapcsolatot ápolnak, kölcsönösen ellátogatnak egymás eseményeire, mondja Mendy Myers, ám szerinte nem hasonlítható össze a két intézmény tevékenysége: míg az előbbi helyszín egy szép emléke a múltnak, addig a Cháj Galériábna a jövőt szeretnék építeni.

Szentendre a közösségépítés szempontjából a rabbi szerint nem egy egyszerű település, bár egyre többen költöznek ki oda Budapestről, általában olyanok, akik inkább csendre vágynak, és nem közösségi életre. A helyi zsidó családok is eltérő módon állnak hozzá ahhoz a kérdéshez, mennyire tartják fontosnak, hogy egy zsidó közösséghez tartozzanak. A rabbi abban reménykedik, hogy a kávézó megnyitásával és változatos programokkal idővel a többséget meg tudják majd szólítani.

A galériában például hazai és külföldi zsidó témájú műveket terveznek kiállítani, Myres rabbi már több művésszel felvette a kapcsolatot, köztük a fentebb már említett Chighel házaspárral, amely mindkét tagja festészettel is foglalkozik. A tervek között az is szerepel, hogy külföldi művészeket Szentendrére invitálnának, hogy itt készítsék el a kiállításra szánt alkotásokat.

Az őszi ünnepekre mézkóstolással és sátorfestéssel készültek. Újraindult a női klub amelyet a járvány miatt kellett szüneteltetni, Mendy nemrég elhunyt nagymamájának emlékére Tzivia egy női tanulókört is szeretne szervezni, amely keretében a Tanach (héber Biblia) női szereplőivel ismerkednének meg.

Tfilint raktál-e már?

Szerdánként, mint ahogy látogatásomkor is, tóratanulás a program, az estefelé befutó kis csoportnak Mendy Myrers az éppen aktuális hetiszakaszban leírtakat próbálja aktuálpolitikai eseményekhez kapcsolni. Nem mondja meg a tutit, inkább csak lehetőséggént vázolja fel az általa elmondottakat. Az ezt követő beszélgetés inkább a tórai parancsolatokra terelődik.

A szerdai tanulócsoport (Fotó: Kibic)

Az EMIH legutóbbi zsinagógaavatásai kapcsán többször felmerült, hogy miért kell olyan sok zsinagóga Budapesten? Ugyanezt a kérdést Myers rabbi is sokszor megkapta már: miért van szükség zsinagógára pont Szentendrén, holott alig élnek ott zsidók, és most éppen a turisták is elmaradnak?

A rabbi viszont úgy véli, ha a százezresnek becsült magyarországi zsidóságot vesszük alapul, akik többségében a fővárosban és annak környékén élnek, akkor a zsinagógák száma még úgyis kevés lehet, ha csak ötvenezer zsidó van valójában. Szentendrén és környékén (Pomáz, Budakalász, Tahitótfalu) 120 zsidót ismernek, ami a rabbi szerint azt jelenti, hogy még legalább kétszer ennyien lehetnek, akikhez még nem sikerült eljutniuk.

Egyelőre azonban az is kérdéses, mikor térhetnek vissza a turisták Szentendrére, mindenesetre felvették a kapcsolatot a helyi idegenvezetőkkel, mivel korábban sok izraeli turista keresett kóser étkezési lehetőséget a városban. Nemrég indultak újra a repülőjáratok Izraelből, az őszi ünnepek után, ha nem súlyosbodik a jelenlegi hullám, valószínűleg ismét héberül beszélők sokasága lepheti el a város utcáit.

Beszélgetésünk végén átengedem a kérdezés lehetőségét Myers rabbinak, és ő él is a lehetőséggel, de csak egyetlen kérdése van:

raktál ma már tfilint?

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp