Megtízszerezte az oltottak védelmét a harmadik oltás Izraelben

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A kutatás szerint a harmadik, emlékeztető oltás körülbelül 12 nappal beadása után nyújt teljes védelmet.

Az augusztusi adatok alapján készült tanulmányban több, mint egymillió, olyan 60 éves vagy idősebb izraeli adatait elemezték, aki 2021 márciusa előtt megkapta az oltás első két adagját, és augusztus elején felvette a harmadik oltást.

Védettségi szintjüket összehasonlították olyanokéval, akiket csak az első két adag vakcinával oltottak be. A kutatás szerint a harmadik, emlékeztető oltás körülbelül 12 nappal beadása után nyújt teljes védelmet. Ez ellentétes a kezdeti eredményekkel, amelyek alapján azt feltételezték, hogy már egy hét után maximális védelmet nyújt a vírus ellen – emlékeztet a ynet hírportál.

A tanulmány szerint a harmadik COVID-19 vakcinát is felvevők közel hússzor jobban védettek a súlyos betegségek ellen, és több mint tízszer jobban védettek a fertőzések ellen, mint azok, akik legalább öt hónappal korábban csak két dózist kaptak.

A vizsgált időszak alatt 4439 fertőzött, s köztük 294 súlyos beteg volt azok között, akik nem kaptak emlékeztető oltást, míg a harmadszor is beoltottak körében legalább 12 nappal újraoltásuk után csak 934 fertőzés volt, és 29 súlyos eset.

A The New England Journal of Medicine című egészségügyi szaklapban csütörtökön közzétett tanulmányt Izrael legtekintélyesebb orvosi kutatóközpontjainak tudósai készítették. A Weizmann Intézet, a Technion, a Héber Egyetem, a Gartner Intézet, a Síba kórház, az egészségügyi minisztérium és a Ki Intézet szakemberei működtek közre az adatok értékelésében.

A helyi média kiemeli, hogy Izrael afféle kísérleti laboratóriumként is működik, az országban megfigyelt tapasztalatok nagyban befolyásolják más országokban is az egészségügyi szakemberek és a politikai vezetők döntéseit, s a harmadik oltás izraeli hatásai jelentős szerepet játszhatnak az amerikai hatóságok erről hozott határozataiban.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp