Vérszomjas gyerekgyilkosoknak ábrázolják az izraeli katonákat egy jordán filmben

A film az izraeli katonákat a nácikhoz hasonlítja, a Farha című alkotást ennek ellenére beválogatták a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál idei programjába.

A Farha című jordán film egyik jelenetében izraeli katonák hidegvérrel kivégeznek egy egész családot szülőket, gyerekeket, köztük egy éppen csak a világra jött újszülöttet sem kímélve, írja a Ynet. A lap szerint a filmet ugyan ellátták népirtásra, háborús és nehezen feldolgozható jelenetekre vonatkozó figyelmeztetésekkel, a látottakhoz azonban igazán erős idegekre lesz szüksége annak, aki megnézi a filmet.

A film a készítők szerint igaz történeten alapul, és egy Farha nevű fiatal lány szemszögéből mutatja be az 1948-as izraeli-arab konfliktust. Farha ugyan arról álmodik, hogy egy nagy városba mehessen tanulni, de ez a vágya többek között azért sem teljesülhet, mert a falujukba érkezik az izraeli hadsereg, és ott szörnyű dolgokat művelnek, ezért a lányt Farha édesapja elbújtatja.

A lány persze kíváncsi, ezért leskelődik, és azt látja, hogy a faluba érkezik egy menekült család, apa, anya és két lányuk. Az anya terhes, a szülés megindul, és a férj segítségével meg is születik a gyermek. Ekkor megérkeznek az izraeli katonák, a család elrejtőzik, az apát viszont megtalálják, és terrorizmussal gyanúsítják meg a szüléstől véres ruhája miatt. Ő ugyan bizonygatja, hogy nem terrorista, és egyedül van, de addig verik, amíg elő nem kerül a család többi tagja.

Az izraeli parancsnok ekkor kiadja az ukázt: ki kell végezni az egész családot. A katonák mindenkit lelőnek, a csecsemő azonban életben marad, de a parancsnok őt sem kíméli, és arra utasít egy kipát viselő katonát, hogy végezzen vele, de ne pazaroljon rá golyót. A katona megpróbál a fejére taposni, de nem képes megtenni, így letakarja az újszülöttet, és sorsára hagyja. A jelenet végén az izraeli katonák távoznak, a csecsemő sírása még egy ideig hallatszik, majd abbamarad.

A jordán-svéd-szaudi közös produkciót egy Kuvaitban született, de Jordániában élő elsőfilmes rendező, Darin J. Sallam jegyzi. Szerinte a film főhőséről a nézőknek Anne Frank fog az eszükbe jutni, és nem csak a bezártság élménye, hanem „az izraeli katonák és a nácik közötti egyértelmű hasonlóság” miatt is.

Az izraelieket a nácikhoz hasonlító film simán bekerült a rangos Torontói Nemzetközi Filmfesztivál Discovery programjába, ahol ígéretes fiatal rendezők munkáival ismerkedhet a közönség. A múlt hét pénteken kezdődött fesztiválon több olyan olyan film is látható lesz, amely az izraeli-palesztin konfliktussal foglalkozik.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp