Az ismert közéleti emberek székeket fogadnak örökbe az új központban, amelyet a pandémiás helyzet miatt szinte kizárólag a saját kezükkel épített fel Borgula András és csapata. Támogasd te is Európa első Zsidó Előadóművészeti Központját, hogy működhessen a pandémia után!
99 szék darabonként 300.000.- Ft-ért nevezhető el bárminek, aminek az adományozó nevezni kívánja: lehet Raoul Wallenberg, Richter Gedeon vagy Marosi Eszter szék is
A budapesti Zsidó Előadóművészti Központ nyitását 2020 őszére tervezték a VII. kerületi Csányi utcában. Ám a pandémiás helyzet miatt nem nyílhatott meg a központ, a felújításra szánt pénzt erősen felemésztette, hogy a járvány ideje alatt nem tudtak előadásokat tartani, fedezni kellett a minimális működési költségeket.
„A villany- és vízvezetékszerelésen kívül szinte minden építkezési szakmunkába beletanult a csapatunk egy-egy tagja. Burkolás, falazás, szintezés, betonozás és persze a rengeteg sitthordás, mind-mind kisujjunkban már”, írják adománygyűjtő oldalukon.
Most a nézők, pártolók támogatását kéri a Zsidó Előadóművészeti Központ a működéshez.
99 széket lehet örökbefogadni a színházban, darabonként 300.000 forintért, amelyekhez kisebb-nagyobb összegeket tudnak adni a támogatók.
A kampányba neves közéleti személyiségek is bekapcsolódtak, eddig Gálvölgyi Dorka, Parászka Boróka, Böröcz László indított személyes kampányt, hogy összejöjjön egy-egy székre a kitűzött 300.000 forint.
Várhatóan további közéleti személyiségek is csatlakoznak majd a sorhoz.
Legyen a széked neve RODOLFO, mert addig él valaki, ameddig az emléke él…
“Új Nap – Új Remények” 20212021.10.02. 65% teljesítve Szóval a Gólem Központ fontos hely. Végre van a Gólem Színháznak egy saját helye és ezen a helyen lehetne egy szék, egy ülőhely, amely egy számomra igen fontos ember nevét viselhetné! Egy saját zsöllye, amely a nagypapám, Rodolfo után kapná a nevét.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!