A bibliai méz nem feltétlenül az volt, amibe ma az almát mártogatjuk ros hásáná idején

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A zsidó hagyomány szerint, ahhoz, hogy a következő évünk édes legyen, valami édeset kell fogyasztani ros hásáná, a zsidó újév napján. Ennek azonban nem feltétlenül kell méznek lenni.

A ros hásáná, a zsidó újév egyik legismertebb szokása, hogy almát mártogatunk mézbe annak érdekébe, hogy minél kerekebb és édesebb legyen a következő esztendő. A méhek tömeges pusztulásának idején azonban lehet, hogy át kellene gondolni a mézfogyasztási szokásainkat, aminek érdekében a Haaretz című lap több olyan, a Bibliában is fellelhető megoldást hoz, amitől nem kevésbé lesz édes az új év.

Abraham Ofir Semes professzor szerint a méz kifejezés a Bibliában nem egészen egyértelmű. Az Arieli Egyetem munkatársa úgy véli, a kontextustól függ, hogy datolyára, datolyaszirupra, tényleges mézre vagy teljesen más anyagra utalhat a szentírás szövege.

Például, amikor Isten megígérte az izraelitáknak a sivatagban, hogy „jó földre viszi őket… búza és árpa, szőlő, füge és gránátalma földjére, olajbogyót és mézet termő földre” (5Mózes 8:8), a méz, amiről a Biblia szerzői beszéltek, a Misna és a Talmud bölcsei szerint datolyaszörp lehetett, nem pedig a méhek által előállított méz. Sőt, lehetséges, hogy magára a datolyára utaltak ezzel.

Ezra és Nehémiás arra utasította a jeruzsálemi zsidókat, hogy „egyék a zsírosat, és igyanak édeset” (Nehémiás 8:10) ros hásáná alkalmából, és itt jelenik meg először az édes ételek ros hásáná napján történő fogyasztásának szokása. Az édes itt azonban az édes bort jelentette, véli Semes professzor, vagy gyümölcsökből, például fügéből vagy szőlőből készült édes italokat, mivel akkoriban a gyümölcsök voltak a fő édesítőszerek.

Persze olyan bibliai utalások is akadnak, amelyek nyilvánvalóan a méhekre vonatkoznak. Ilyen amikor Isten az égő csipkebokornál Mózesnek „tejjel és mézzel folyó földet” ígért (2Mózes 3:8), hiszen akkor Izrael földjének természetes forrásaira utalt, a tehéntejjel és vadmézzel folyó földre, ellentétben Egyiptommal, amely egy sivatagos vidék volt már akkor is.

Egyes zsidó bölcsek a bibliai mézet (héberül dvás) a dibs (divsá) nevű szőlőmelasszal azonosítják, amely sűrű szirup akkoriban igen népszerű volt Izraelben. A 19. századi olasz zsidó tudós, Samuel David Luzzatto szerint a dibs volt az, amit Jákob küldött fiának, Józsefnek Egyiptomba.

A 13. századi Or Zarua című középkori könyv idézi a Babilonban, az i. sz. 9. és 11. században élt zsidó bölcseket, a geonimokat, akik a ros hásáná szokásairól beszélnek, többek között arról, hogy „hámozott árpát esznek, mézet és mindenféle édes italokat isznak, hogy kerek és édes legyen az új év, ahogy Ezra könyve is írja”. De akkor hogyan jutottunk el odáig, hogy mézbe mártogatott almát együnk?

Az almát először az 1208-ban írt Machzor Vitri című műben említik, mint ros hásáná alkalmával fogyasztandó ételt: „A franciaországi zsidók ros hásáná napján piros almát ettek”. Ami nem annyira meglepő, ha azt nézzük, hogy Európa ezen részén az almának pont ősszel, az ünnep idején van szezonja. A 14. századi rabbi, Jakov ben Aser pedig azt írta: „Askenázban, ahol az étkezés elején egy édes almát szoktak enni mézzel [és] azt mondják: Legyen édes évünk.”

Semes szerint a hangsúly itt az almán van, a jó almán, és nem a mézen. A zsidó misztikában az alma nagyon fontos jelentéssel bír, az Édenkertre utal. A 18. és 19. századi kabbalisták, például a bagdadi Joszef Hájim rabbi szerint az almát cukorban kell főzni, nem pedig mézben tálalni. Valójában az iraki zsidók még ma is így tálalják az almát az ünnepen: almából és cukorból készült egyszerű lekvárként. Hájim még azt is pontosította, hogy „édes új évet” kell kívánni, anélkül, hogy hozzátennénk, hogy „olyan édes, mint a méz”, ahogy az sok közösségben szokás.

A méz ugyanis nem volt megengedett a jeruzsálemi Szentélyben az áldozat bemutatásakor, és később, a Kabbalában bizonyos negatív konnotációkkal társult. Maimonidész szerint mivel a pogányok mézzel kenték be az általuk bemutatott áldozatot, ezért a Tóra megtiltotta, hogy a zsidók mézet hozzanak a Szentélybe, nehogy az egy pogány istentiszteletnek tűnjön.

Szóval, ha valaki a méhpopuláció miatt aggódik, esetleg más okból nem szeretne mézet fogyasztani, akkor több más lehetőség is adódig a számára, legyen az datolya, melasz, szőlőlé vagy almalekvár. A lényeg, hogy mindenkinek legyen édes a következő éve.

Sáná tová!

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp