Jól halad a kőszegi zsinagóga felújítása

A zsinagóga teljes helyreállítása 2022 első felében készülhet el. A tervek szerint kulturális központot alakítanak ki benne, de vallási szertartásokra is használható lesz az épület.

Javában zajlik a hányattatott sorsú kőszegi zsinagóga felújítása a Jewish Heritage Europe (JHF) beszámolója szerint. A zsidó emlékek megőrzésével foglalkozó lap munkatársa Johannes Reissel, az Osztrák Zsidó Múzeum igazgatójával augusztus végén látogatott el a helyszínre, ahol azt tapasztalták, hogy az épület külső munkálatai, beleértve a vakolást már befejeződtek, a belső térben pedig állványokat állítottak fel.

 

A munkálatok tavaly ősszel kezdődtek el, az első fázis várhatóan idén fog befejeződni, a zsinagóga teljes helyreállítása pedig 2022 első felében készülhet el. A projekt a teljes zsinagógakomplexum helyreállítását irányozza elő, beleértve a rabbi házát, az udvart, a kertet és a kerítést.

Az állami tulajdonban lévő zsinagógában kulturális központot alakítanak ki, de a tervek szerint vallási szertartásokra is használható lesz az épület. Állami tulajdonú épület lévén a beruházásért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felel, a JHF információi szerint az állam közel 650 millió forintot szán a projektre.

A kőszegi zsinagóga belső tere 1976-ban (Fotó: Fortepan / Erdei Katalin)

A felújítást a VM Építőipari Fővállalkozó Kft. végzi a KRAFT program keretében, a Tripartitum Építész Műhely Kft. építésziroda tervei alapján. A KRAFT egy olyan területfejlesztési program, amelyben gazdasági, önkormányzati és tudományos szereplők működnek együtt a kis- és közepes méretű települések fejlesztésének érdekében. A kőszegi székhelyű Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (Institute for Advanced Studies – iASK) a KRAFT-központban koordinálja a munkálatokat.

Korábban az Átlátszó arról írt, hogy a felújítást követően a KRAFT programot vivő iASK lehet az épület új tulajdonosa. A vallási- és kegyeleti összejövetelekhez szükséges szakmai hátteret pedig az intézet partnere, az Egységes Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) fogja biztosítani.

A kőszegi zsinagóga 2021 augusztusában (Fotó: Jewish Heritage Europe/Facebook)

A kőszegi zsinagógát 1859-ben avatták fel, az építkezés finanszírozója Schey Fülöp volt, aki elsőként kapott magyarországi zsidóként nemesi rangot az Osztrák-Magyar Monarchiában. A holokauszt idején a város zsidóságát az utolsók között deportálták Auschwitzba.

A zsinagóga 1944 és 1996 között állami tulajdonban volt, majd egy magánszemély vette meg, hogy ír kocsmát alakítson ki benne. A számításai nem jöttek be, 2004-ben elárverezték az ingatlant, de az állagmegóvást az új tulajdonos sem végezte el az épületen. A zsinagóga állapota pedig egyre csak romlott. 2016-ban aztán ismét a magyar államhoz került.

Megújul a kőszegi zsinagóga – Kibic Magazin

A tervek alapján első ütemben a zsinagóga főépületét újítják fel, ezt követően a rabbiházak, az udvar és a zöldfelületek rendbetételére kerül majd sor. A Kőszeg város Facebook-oldal a napokban arról posztolt, hogy kormányzati finanszírozással elkezdődött a magyar állam tulajdonában lévő kőszegi zsinagóga és a rabbiházak felújítása.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp