TEV: Baseballütővel fenyegették az EMIH új zsinagógájának avatására érkezőket

A múlt hét pénteken két alkalommal is antiszemita inzultus érte az avatás résztvevőit. Az atrocitások elkövetőit a rendőrség őrizetbe vette, és büntetőeljárás indult ellenük.

A Tett és Védelem Alapítvány (TEV) beszámolója szerint az első esetnél a kalapban és öltönyben érkező külföldi és magyar résztvevők a Vörösmarty utcába tartottak az ott megnyíló Pesti Stibel zsinagóga avatására, amikor két agresszívan viselkedő középkorú férfi leköpte és büdös zsidónak nevezte a gyülekezet két tagját, majd megpróbálta megütni őket. Az incidenst észlelték az arra járók is, így a támadók továbbálltak.

Ötven zsinagógát tervez nyitni az EMIH a következő tíz évben – Kibic Magazin

Most három új zsinagógájuk nyílt Budapesten. Három új zsinagógát nyitott az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) Budapesten a Zsinagógák Hete című rendezvénysorozat keretében. Pesti Stibel néven a Vörösmarty utca 55-ben nyitotta meg kapuit egy imaház Oirechman Smuel rabbi vezetésével. A zsinagóga korábban a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) tulajdonában volt, amelyet az EMIH-nek adott át.

A második eset az istentiszteletet követően történt, amikor az ünneplő tömeg a Béke Hotel irányába tartott, amikor a Szondi utcában egy, a kezében baseballütőt tartó fiatalember „pfúj zsidók, tűnés zsidók” kiáltással inzultálta az arra haladókat, majd amikor többen megfordultak, „ne nézz vissza büdös zsidó” felszólítással reagált.

Ezt követően a baseballütőt felemelve próbálta megütni őket, ám a gyors, határozott és szakszerű rendőri fellépésnek köszönhetően nem valósult meg a fizikai támadás. Az atrocitások elkövetőit őrizetbe vették a hatóságok és büntetőeljárást indítottak ellenük, közölte a TEV.

A VI. kerületben nyit zsinagógát az EMIH – Kibic Magazin

Az egykori Vörösmarty utcai ortodox imaházat Pesti Stibel néven nyitja meg újra az Egyesült Magyarországi Izraelita Hitközség. A Vörösmarty utca 55. szám alatt működő ortodox imaházat valamikor az 1980-as évek közepén zárták be. A használaton kívüli zsinagógát a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) idén tavasszal használtra ajánlotta fel az EMIH-nek, amely felújította a helyiséget, és Pesti Stibel néven augusztus 27-én tervezi felavatni.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp