Belehalt sérülésébe a gázai határon fejbe lőtt izraeli katona

Beer-Sevában a Szoroka kórházban az orvosok kilenc napig küzdöttek Barel Hadaria Smueli 21 éves határőr életéért, akit az előző szombaton a gázai határ menti erőszakos demonstráción egy tüzelőnyílásból közvetlen közelből életveszélyesen fejbe lőtt egy palesztin merénylő.

„Izrael biztonságát védve esett el, és nincsenek szavak, amelyek megvigasztalhatják családját”

– mondta Naftali Bennett miniszterelnök. „Barel harcos volt életében és halálában is. Az utolsó pillanatig harcolt az életéért” – tette hozzá a kormányfő.

Több ezren imádkoztak a fejbe lőtt izraeli katona felépüléséért – Kibic Magazin

Barel Hadria Smueli a Gázai övezet határán szenvedett súlyos fejsérülést, miután egy palesztin merénylő többször rálőtt az izraeli katonákra a falon található résen keresztül. A múlt hét szombaton történt merényletet követően Smuelit a Beér-Seva városban található Szoroka Kórházba szállították, ahol azonnal megműtötték, állapota azonban még mindig válságos, az izraeli katona az életéért küzd.

Beni Ganz védelmi miniszter a védelmi tárca nevében fejezte ki részvétét a családnak. A kilenc nappal ezelőtti összetűzés során több száz gázai palesztin megpróbált felmászni a betonkerítésre, Molotov-koktélokat és köveket dobáltak a túloldalra, a fal résein át lövéseket adtak le az izraeli határőrökre, miközben távolabbról az övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet mesterlövészei lőttek át izraeli területre.

A karni átkelő közelében, mintegy három órán át tartó erőszakos tüntetést az izraeli katonák megpróbálták felszámolni, és ennek során számos palesztin megsebesült. A palesztinok több tucat, többségükben láblövéses sérülésről számoltak be, valamint két súlyos esetről, melyek elszenvedői később életüket vesztették a gázai egészségügyi hatóságok beszámolója szerint.

Az utóbbi két hétben ismét kiújultak a Gázai övezet határánál a palesztin tüntetések, amelyeken több százan gumiabroncsokat égetnek, az éjjeli órákban zajt keltenek, hogy a túloldalon lévő izraeli településeken ne tudjanak pihenni, és olykor gyújtó léggömböket eregetnek, hogy felégessék a szomszédos izraeli területeket.

A Ynet hírportál korábbi értesülése szerint a Gázai övezet palesztin frakciói a határ menti tüntetésekkel nyomást gyakorolnak Izraelre, mert a jelenlegi tervek szerint csak szeptember közepén érkezik meg az övezetbe az a katari pénzsegély, amelyet legutóbb májusban, a Falak őrzője nevű, a gázai fegyveres szervezetek elleni izraeli hadművelet előtt folyósítottak számukra.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp