Több ezren imádkoztak a fejbe lőtt izraeli katona felépüléséért

Barel Hadria Smueli a Gázai övezet határán szenvedett súlyos fejsérülést, miután egy palesztin merénylő többször rálőtt az izraeli katonákra a falon található résen keresztül.

A múlt hét szombaton történt merényletet követően Smuelit a Beér-Seva városban található Szoroka Kórházba szállították, ahol azonnal megműtötték, állapota azonban még mindig válságos, az izraeli katona az életéért küzd.

Barel Hadria Smueli

A város főrabbija, Jehuda Deri tegnap felhívást intézett a lakosok felé, amelyben azt kérte, hogy zárják be a zsinagógákat, és az esedékes szlichot imákat a kórház előtt mondják el, ezzel segítve Smueli felépülését. A rabbi hívására több ezren gyűltek össze tegnap este, és imádkoztak a súlyosan sérült katonáért. A tömeges imán Smueli édesapja is részt vett.

A múlt hét végén zavargások törtek ki a Gázai övezet és Izrael határán felállított kerítés mentén. Smueli az egyik kivezényelt egységgel volt, amikor az egyik palesztin három lövést adott le a katonák irányába a falon lévő résen keresztül. A merénylő a pisztolyát rejtve tartotta, és csak a lövés előtti másodpercekben vette elő a fegyvert, így az izraeli védelmi erők nem vették észre, hogy mire készül.

Smueli sérülését követően minden nap tartanak csoportos imákat a katona felépülésért, az imákon Smueli barátai és katonatársai is részt vettek. (Ynet)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp