90 éves Keleti Éva, a magyar fotográfia nagyasszonya

Már a hatvanas években iskolát teremtett a színházi fényképezésben. Képei a hazai színháztörténet közelmúltjának kiemelkedő előadásait, nagyszerű művészegyéniségek különleges pillanatait örökítette meg.

Keleti Éva 1931 augusztus 18-án született Budapesten zsidó, polgári családban. Édesapja banktisztviselő volt, édesanyja háztartásbeli volt. 1936-ban a család kikeresztelkedett, az iskolában katolikus nevelést kapott. Édesanyja testvére, Kabos Endre, olimpiai bajnok kardvívó volt. 1944-ben édesapja munkaszolgálatra került, őt az édesanyjával a téglagyárba vezényelték, de a deportálás elől megmenekült.

Keleti Éva eredetileg balerina szeretett volna lenni. Nádasdi mester iskolájába járt balettet tanulni, Mednyánszki Ágival egy csoportban. Borzasztó tehetségtelen volt, rossz adottságokkal, kőkemény izomzattal, merev csontozattal. Egyre többet fényképezte a táncosokat, például a Magyar Állami Operaház Balettegyüttesét, a Pécsi Balettet, a Győri Balettet és az idelátogató külföldi együttesek előadásait.

Dolgozott többek között az MTI-nél, az Új Tükör-nél, a World Press Photo-kiállítások hazai bemutatásainál és a Magyar Fotóriporterek Társasága elnökeként. Keleti Éva iskolát teremtett a színházi fényképezésben.

Hatvanéves korában – korábbi elhatározásának megfelelően – abbahagyta a fotózást. 2019-ben, 88 évesen, csaknem 30 évnyi szünet után újra fotózni kezdett, modern eszközökkel. Újra felkereste régi kedves modelljeinek egy részét, hatvannégy év után újra lefotózta a kaposvári négyes ikrek közül még élő három fivért, de sokan, több tucatnyian most először álltak kamerája elé.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp