Késsel fenyegettek, fojtogattak egy zsidó férfit a származása miatt egy békéscsabai otthonban

Büdös zsidó vagy, mondta neki rendszeresen egy lakótársa, majd késsel is megfenyegette, fojtogatta, és ököllel orrba vágta őt.

Egy 65 éves békéscsabai férfi 2018-ban költözött be egy helyi idősotthonba, ahol többször is beszélgetett egy hasonló korú férfival, akinek szóba került zsidó származása. Ezt követően a férfi rendszeresen kigúnyolta zsidó lakótársát, „büdös zsidó vagy” szavakkal sértegette, hiába szólította fel a másik, hogy hagyja ezt abba.

2019. december 10-én este a férfi részegen a kezébe vett egy kést a vacsoránál, azzal kezdte fenyegetni a zsidó férfit, „büdös zsidó, úgyis elvágom a torkod” szavak kíséretében, majd felállt és hadonászni kezdett a késsel. A történtek miatt az intézmény vezetősége másnap közölte a zsidózó férfival, hogy ki kell költöznie az otthonból.

A férfi erre indulatossá és agresszívvá vált, majd a délutáni órákban a gyenge egészségi állapotban lévő zsidó férfihoz lépett, és mindenféle előzmény nélkül a „megöllek te zsidó” szavak kíséretében hátulról karjával átfogta a nyakát. A fojtogatást végül abbahagyta, de a férfit ököllel orron ütötte.

A 65 éves férfi ellen vádat emelt a Békéscsabai Járási Ügyészség, felfüggesztett börtönbüntetés szeretnének kiszabni rá, , írja a koroscentrum.hu.

A kép illusztráció
  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp