Izraelben engedélyezték a kísérleti stádiumú COVID gyógyszer alkalmazását

Az elmúlt hónapokban biztató eredményekkel folyt a haifai Rambam kórházban a gyógyszer klinikai tesztelése, alkalmazásával drámaian megnőttek a súlyos állapotban lévő betegek gyógyulási esélyei.

A Rambam kórházban arról számoltak be, hogy a legtöbb beteget haza tudták engedni a négynapos kezelés után egy nappal. Szerda reggel az egészségügyi minisztérium jóváhagyta a klinikai tesztelés kiterjesztését több kórházra, és a következő napokban döntenek arról, hogy mely további kórházakban alkalmazzák.

“Ez egy nagyon jó fejlemény, mert tapasztalataink szerint ha időben alkalmazzák MesenCure nevű gyógyszert a súlyos betegeknél, akkor azzal nagyon megnövelik túlélési esélyeiket. Meggyőződésem, hogy a kezelt betegek közül a szer nélkül többen meghaltak volna” – mondta a Rambanban a kísérleteket vezető orvos, Sadi Hamúd.

A kutatást vezető Dr. Dror Ben David, Dr. Shai Meretzky és Tomer Bronstein (jobbról balra)

A minisztérium közlése szerint az új medicinát egészséges donorok zsírszövetéből nyert mesenchymalis őssejtekből (MSC) állítják elő, amelyek erősítik a betegek immunrendszerét a fertőzés okozta betegséggel szemben.

A MesenCure gyógyszert injekcióval adják be, és az a tüdőbe jutva csökkenti a koronavírus-fertőzés okozta gyulladást, segíti a szövetek helyreállítását, és enyhíti a különböző légúti tüneteket.

A kutatók szerint a koronavírusos betegek a citokin nevű gyulladásos molekula elszaporodása, nem pedig maga a vírus miatt halnak meg – hangsúlyozta a The Jerusalem Postban még a klinikai tesztelés első szakasza után, májusban a gyógyszerről megjelent írás.

Amikor az immunrendszer túl sok citokint választ ki, akkor citokinvihar robbanhat ki, és ez a túlzott immunválasz elpusztítja az egészséges tüdőszövetet, akut légzési nehézségeket, és végül halált okozhat. Az MSC-k minden emberben megtalálhatók, és a szervezetet ért károk helyreállításáért, valamint számos mindennapi életfunkcióért felelősek.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp