Kulka János visszatér a filmvászonra főszereplőként

Először lesz beszélő főszerepe az agyvérzése óta, ráadásul a színész és az általa megformált karakter életében sok a hasonlóság.

Már javában forgatják A játszmát, ami a A vizsga című, nagy sikerű film folytatása lesz. Kulka János főszereplőként tér vissza a vászonra, ráadásul az agyvérzése óta először lesz beszélő szerepe.

Kulka János és Staub Viktória

A hvg.hu-nak a film írója, Köbli Norbert elmondta, nem néma, hanem igazi beszélő főszerepet akart Kulkának. A filmben alakított Markó Pál az első rész óta eltelt időben sztrókot kapott, így még a megformált karakter és a színész élete között van is hasonlóság.

„Így nem kell hazudnunk, sőt, a filmtörténetben talán egyedülálló módon egy sztrókon átesett színész játszana el egy ugyanilyen karaktert” – mondta a lapnak Köbli Norbert.

Kulka a film forgalmazójának sajtóközleménye szerint azt mondta a szerepről: „Nagyon örültem a felkérésnek, és nagyon szívesen vállaltam a feladatot. Nagy feladat volt, igazi főszerep, és igazi erőpróba. Egy kémet játszom, akiről sosem tudni, jót akar-e, vagy rosszat.”

A filmet Fazakas Péter rendezte Köbli Norbert forgatókönyvéből. A főbb szerepeket Hámori Gabriella, Nagy Zsolt, Kulka János, Staub Viktória, Scherer Péter és Orosz Ákos játssza, és október 14-én mutatják majd be.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp