Több mint egy tucat idős náci háborús bűnöst terveznek bíróság elé állítani Németországban

Az igazságszolgáltatásnak nincs lejárati dátuma, és az SS elkövetők felelősségre vonása idős koruk ellenére sem érhet véget, vallja a Nemzetközi Auschwitz Bizottság alelnöke.

Miközben Németország éppen arra készül, hogy egy 100 éves férfit bíróság elé állítson náci háborús bűnök miatt, több német tartomány ügyészei bejelentették, hogy több mint egy tucat további gyanúsított ellen folytatnak nyomozást, tudta meg a JTA.

Bíróság elé állítanak egy 100 éves férfit, aki őrként szolgált egy koncentrációs táborban – Kibic Magazin

A 100 éves férfit azzal vádolnak Németországban, hogy a második világháború idején részt vett egy Berlin környéki koncentrációs táborban elkövetett gyilkosságokban. A náci korszak háborús bűneit kivizsgáló neuruppini bíróság szóvivője hétfőn közölte, hogy a tárgyalás október elején indul majd.

Az ügyek többsége koncentrációs táborok őreivel kapcsolatos, akiket gyilkosságban való bűnrészességgel vádolhatnak, miután 2011-ben Münchenben precedensértékű ítélet született Ivan Demjanjuk ügyében. Demjanjukot akkor a náci megszállás alatt álló Lengyelországban lévő Sobibor haláltáborban közel 30 ezer zsidó meggyilkolásában való bűnrészességben találták bűnösnek.

Német híradások szerint két ügyben már idén ősszel megkezdődnek a tárgyalások. Egy 96 éves nő a Schleswig-Holstein tartományi bíróság előtt áll majd bíróság elé, egy 100 éves férfi pedig a volt keletnémet Brandenburg tartományban lévő Neuruppin tartományi bíróság előtt.

Eközben kilenc másik nyomozás és további hat előzetes vizsgálat van folyamatban – nyilatkozta a Spiegel magazinnak Thomas Will, a ludwigsburgi székhelyű, náci bűncselekményeket vizsgáló központi hivatal vezetője. A gyilkosság és a gyilkosságban való bűnrészesség ugyanis olyan bűncselekmények, amelyek nem évülnek el.

Nem emelnek vádat a náci lágerőr ellen, aki egész életében német nyugdíjból élt – Kibic Magazin

A német ügyészség szerint nincs elég bizonyíték a 95 éves férfi ellen, akit náci háborús bűnök elkövetésének gyanúja miatt utasítottak ki az USA-ból. Észak-Németország Celle-ben működő ügyészségi hivatala ejtett minden vádat Friedrich Karl Berger ellen, akit februárban szállítottak haza Németországba, amelyről az amerikai bevándorlási hivatal bírója döntött tavaly.

Thomas Walther ügyvéd, aki a Demjanjuk-perben a felpereseket képviselte, a Tagesspiegel című napilapnak adott interjújában elmondta, hogy ügyfelei, a holokauszt túlélői ugyanolyan idősek, mint a vádlottak, és soha nem adták fel az igazságszolgáltatás reményét.

Miután az év elején megszületett a vádirat a 100 éves férfi ellen, a Nemzetközi Auschwitz Bizottság alelnöke, Christoph Heubner az RBB rádió híradójának azt mondta, hogy

„az idős túlélők számára ez a per is fontos példája annak, hogy az igazságszolgáltatásnak nincs lejárati dátuma, és hogy az SS elkövetők felelősségre vonása idős koruk ellenére sem érhet véget”.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp