Visszalépett egy algériai dzsúdós az olimpiától, csak hogy ne kelljen kiállnia izraeli ellenféllel

Éppen csak elkezdődtek a nyári olimpiai játékok Tokióban, de a politika máris nagyobb szerepet játszik, mint arra szükség lenne.

Az algériai cselgáncsozó, Fethi Nourine miután kihirdették a férfiak 73 kilós mezőnyének sorsolását, úgy döntött, visszalép a versenyzéstől. Ennek oka pedig az volt, hogy amennyiben legyőzi az első körben a szudáni ellenfelét, akkor az izraeli Tohar Butbul lenne a következő, akivel meg kellett volna küzdenie.

Tohar Butbul

Nourine azonban semmiképpen nem volt hajlandó kiállni az izraeli cselgáncsozóval, ezért még a verseny megkezdése előtt visszalépett az olimpiától. „Határozottan kiálltam a palesztinok ügye mellett. Nem ismerjük el az izraeli zászlót, és nem piszkítjuk be a kezünket vele” – magyarázta döntését az algériai dzsúdós.

Ez nem az első alkalom, hogy Nourine nem áll ki Butbul ellen. A 2019-es világbajnokságon szintén bojkottálta a versenyzést az izraeli ellenféllel.

Az iráni dzsúdózókat már korábban eltiltotta a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség az olimpiai részvételtől, miután az iráni rezsim megtiltotta a versenyzői számára, hogy megküzdjenek az izraeli ellenfelekkel. (One)

Nem vehetnek részt az iráni dzsúdósok az olimpián az izraeli ellenfelek bojkottálása miatt – Kibic Magazin

A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség 2023-ig felfüggesztette az iráni szövetség tagságát, mivel az megtiltotta a versenyzői számára, hogy megküzdjenek az izraeli ellenfelekkel. A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) 2019-ben már eltiltotta az irániakat a nemzetközi versenyektől, miután a két évvel ezelőtti világbajnokságon Szaid Mollaejt az iráni hatóságok arra kényszerítették, hogy lépjen vissza a negyeddöntőtől annak érdekében, hogy az iráni dzsúdós ne kerülhessen szembe az izraeli Szagi Mukival, aki ezután meg is nyerte a világbajnokságot.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp