Egyetemi diplomát szerzett a 11 éves csodagyerek, aki Izraelben szeretne továbbtanulni

Kis Einsteinként emlegetik Laurent Simons-t, aki a napokban diplomázott le az Antwerpi Egyetemen, miután befejezte az alapszakos fizikai tanulmányait.

A 11 éves Simons valamivel több mint egy év alatt végezte el a hároméves kurzust, ráadásul ez idő alatt már el is kezdte a mesterszakos tárgyak hallgatását.

„Simons 2020 márciusa óta tanult a fizika BSc diplomájára, és most 85 százalékos eredménnyel végzett, ami idén a legjobb eredmény” – mondta az egyetem szóvivője a Qubit szerint.

Simons a jól megérdemelt nyári szünet után hivatalosan is elkezdi a mesterszakos diplomára való felkészülést, bár több kurzust már az előző tanévben felvett. A fiú elmondta, hogy nem bírta megvárni a mesterszakos tanulmányainak kezdetét azzal, hogy belevesse magát a klasszikus mechanika és a kvantumfizika rejtelmeibe, így ezeket a kurzusokat már korábban elkezdte.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 
Laurent Simons (@laurent_simons) által megosztott bejegyzés

„A halhatatlanság, ez a célom. Meg akarom tanulni, hogyan helyettesíthetem a testrészeimet mechanikus alkatrészekkel. Már kidolgoztam egy tervet ennek megvalósítására. A kvantumfizika, vagyis a legkisebb részecskék tudománya a kirakó első darabja” – mondta Simons a brüsszeli lapnak. A fiú szerint terve megvalósítása két fő lépésből áll: a tudás megszerzéséből és a tudás alkalmazásából. „A második lépésben a világ legjobb professzoraival szeretnék dolgozni, belenézni az agyukba, és rájönni, hogyan gondolkodnak” – mondta.

Egy tavalyi hír szerint Simons később szívesen tanulna Izraelben, és ehhez szeretne majd héberül is megtanulni.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp