Balassa László a szegedi gettóban született, egy papírokkal letakart íróasztalon. Azt mondta, több csodának is be kellett következnie ahhoz, hogy túlélje a holokausztot.
Balassa László születése előtt három-négy nappal szedték össze Hódmezővásárhelyen a zsidó származású lakókat. Mindenkit a zsinagógába vittek. Onnan gyalogoltatták ki őket a vasútállomásra, ahonnan marhavagonokba pakolva a szegedi téglagyárban kialakított gettóba transzportálták őket.
„A vagonba került a családom is, köztük a velem mindenórás édesanyám is. Azt az orvost, akinél szült volna édesanyám, szintén bevagonírozták. Később ő segített világra” – idézte fel az elmondásokból ismert történetet.
Június 20-án a gettóban született egy íróasztalon, amit papírokkal borítottak be. Apai nagyszüleivel, nagynénémmel, unokabátyjával, édesanyjával végig együtt voltak a gettóban, majd a lágerekben. Végül haza is így kerültek, de ehhez előbb több csodának is történnie kellett.
„Az egyik csoda az volt, hogy egyáltalán élve hagytak. Az ordibáló csecsemőket az SS-tisztek nem igazán szerették. Akár a falhoz is csaphattak volna, vagy egyéb módon is elintézhettek volna…” – mondta elérzékenyülve.
„Úgy volt, hogy minket is Auschwitzba visznek, de Kassánál lebombázták a síneket, ami óriási nagy szerencse volt, mert minket így Ausztria felé irányítottak. Bécsbe kerültünk, ahol több lágert is megjártunk. Az egyik tábort lebombázták, menekülni kellett.”
Amikor az oroszok közeledtek, a németek próbálták eltüntetni a maradék zsidót is, akik még éltek. Egy SS-tiszt, aki egzecíroztatta a többieket, odasúgta édesanyjának, aki jól beszélt németül, hogy tűnjenek el, bújjanak el.
Egy romos ház pincéjében találtak menedéket. A háznak egy púpos hátú házmestere volt, akinek a 10 éves kislánya a szárnyai alá vett.
„Én lettem az élő játékbabája. Ezzel megmentett, ugyanis édesanyám, aki többször is letépte a ruhájáról a sárga csillagot, és kiszökött a pincéből, hogy élelmet szerezzen, tífuszos lett, és elkülönítették. Nem kaphattam anyatejet, de a kislány játékból főzött nekem tejbegrízt, és azzal etetett” – mesélte a történetet.
A kislányt Ingeborg Winternek hívták. Néhány évvel ezelőtt, az internet segítségével, az egykori kislány, akkor már túl a 80-on, megkereste a Balassa családot. Nem sokkal később Bécsben, jó hetven év után találkozhattak is. Bár László csak az elbeszélésekből tudott Ingeborgról, de egész életében hálás volt neki.
„Sok mindent tőle tudok, a babázást, hogy hogyan bújtattak bennünket. Igazi csoda volt, hogy jó 70 év után találkozhattunk. Az ő segítségével sikerült végül megtalálni édesapám sírját is Welsben. Sajnos Ingeborg már nem él” – mondta Balassa a delmagyar.hu-nak.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
