Mundruczó Kornél és Wéber Kata Evolúció című filmjét, amely a traumák átörökítésén túl a zsidó identitáshoz való egyéni viszonyra is keresi a választ.
Nagy tapssal jutalmazta a közönség vasárnap este a 74. cannes-i fesztiválon Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét, amelyet a szemle idén létrehozott új szekciójában, a Cannes Premiere (Cannes-i bemutató) elnevezésű válogatásban, versenyen kívül mutattak be, olvasható az MTI tudósításában.

A holokauszt traumájának átörökítésével és az emlékezés témájával foglalkozó Evolúció Mundruczó nyolcadik nagyjátékfilmje, amellyel a rendező hetedik alkalommal szerepel a cannes-i fesztivál hivatalos programjában. A film alkotói a rendező mellett Petrányi Viktória és Viola Fügen producerek, illetve Wéber Kata forgatókönyvíró voltak. A főszerepekben pedig Monori Lili, Láng Annamária, továbbá Goya Rego és Padmé Hamdemir látható.
A nézők nagy tapssal köszöntötték a magyar és német művészeket, és a vetítés végén is hosszan megtapsolták az alkotókat, akik felállva köszönték meg a meleg fogadtatást. A filmes és színházi munkáival világszerte elismert Mundruczó Kornél újabb filmjét idén tavasszal alig 13 nap alatt Németországban forgatta, a Proton Színház előadása alapján, melyet a Ruhrtriennale német színházi fesztiválon két évvel ezelőtt mutattak be azonos címmel. A 97 perces alkotás a holokauszt traumájának három generáción – az áldozat Éván (Monori Lili), gyermekén, Lénán (Láng Annamária) és unokáján, Jónáson (Goya Rego) – átívelő hatásáról szól.
A 97 perces alkotás a holokauszt traumájának három generáción – az áldozat Éván (Monori Lili), gyermekén, Lénán (Láng Annamária) és unokáján, Jónáson (Goya Rego) – átívelő hatásáról szól. A film kezdetén az auschwitzi koncentrációs tábor gázkamrájának takarítói egy csecsemőt találnak, majd a már megöregedett túlélő budapesti lakásában a közte és lánya között játszódó családi drámának vagyunk szemtanúi. A harmadik részben a lány és az unoka berlini életében követhetjük, milyen nehéz egy családnak a saját múltjával megbékélnie.
A traumák átörökítésén túl az egyszerre költői és szürreális film a zsidó identitáshoz való egyéni viszonyra is keresi a választ az ellentmondásokkal teli Berlinben, de – ellentétben Mundruczó korábbi filmjeivel – pozitív kicsengésű, reménytelien zárul.
„A történet 1945-ben kezdődik Budapesten, onnantól kezdve édesanyám története ihlette a történetet, majd a berlini részben a mi és barátaink Berlinbe költözésének élményein alapul” – mondta Wéber a filmhez megosztott sajtójegyzetekben az IndieWire szerint. „Nagyon érdekes időszak volt ez a számunkra, amikor elhagytuk Magyarországot. Egy új országba költözve az ember újraértelmezi saját családi identitását” – tette hozzá a forgatókönyvíró.
A produkció a német Match Factory Productions és a hazai Proton Cinema koprodukciójában készült, a ZDF-ARTE és a Proton Színház közreműködésével, a Mitteldeutsche Medienförderung, a Film- und Medienstiftung NRW, a German Federal Filmfund, valamint a Nemzeti Filmintézet támogatásával.
Az Evolúció magyarországi bemutatója a tervek szerint idén novemberben, a Zsidó és Izraeli Filmfesztiválon lehet majd.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!