Nincs esély túlélőket találni a sok zsidó áldozatot követelő floridai lakóház romjai alatt

A keresőcsapat vezetője szerint nulla az esély arra, hogy túlélők legyenek a leomlott 12 emeletes lakóház alatt.

Két héttel ezelőtt omlott össze egy 12 emeletes lakóház a Miami Beachen lévő Surfside városban. Eddig 46 halálos áldozatot találtak a szerencsétlenség helyszínén és további 94 embert nyilvánítottak eltűntnek. Az őket kereső csapatok vezetője most üzenetet küldött a reménykedő családoknak, amelyben azt közölte, hogy már semmi esély nincs arra, hogy túlélőket találjanak a romok alatt.

Az összeomlott lakóház a floridai Surfside-ban

A helyi Chabad szerint a Champlain Tower South elnevezésű épület már beazonosított áldozatai és az eltűntek között nagyjából 40-en lehetnek zsidók. A hírről beszámoló JTA szerint komoly kérdéseket vethet fel, hogyan emlékezzenek és miként gyászolják azokat a zsidókat, akiket sosem találnak meg. Ez a probléma a 2001. szeptember 11-i terrortámadások során is felmerült.

Az összeomlás által érintett terület egy részén nagy zsidó közösség él. Surfside polgármestere nemrég megható történetet osztott meg amikor arról számolt be, hogy egy 12 éves kislány a romoknál imádkozott egy zsidó imakönyvből.

A túlélők keresésében az izraeli hadsereg mentőalakulata is részt vett:

Az izraeli hadsereg segíti a mentést Miamiban – Képgaléria – Kibic Magazin

A 11 emeletes épület június 24-én kora reggel dőlt össze. Eddig 12 ember halálát erősítették meg a hatóságok, és további 149 embert, köztük számos zsidó áldozatot is keresnek.Az IDF mentőcsoportja jelenleg Miamiban segít a Surfside-i épületromlás áldozatainak megmentésében. Az IDF szerdán hozta nyilvánosságra azokat a fotókat, amelyeken bemutatják, hogyan segédkeznek a Miamiban összeomlott épület áldozatainak megmentésében.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp