Tárgyalni kezdtek a zsidó felekezetek az örökjáradék elosztásának ügyében

Az összegyűlt öt zsidó felekezet vezetőinek nézetei az örökjáradék igazságos elosztásával kapcsolatban erősen eltérőek, de a résztvevők pozitív fejleményként értékelték, hogy az együttműködés szándékával egy asztalhoz ültek és gondjaikat megosztották egymással.

Heisler András Mazsihisz-elnök kezdeményezésére egy asztalhoz ültek a Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége), a MAOIH (Magyar Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség), az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) és a Bét Orim, illetve a Szim Salom progresszív zsidó felekezetek vezetői, derül ki abból a sajtó számára elküldött közleményből, amely az öt zsidó felekezet vezetőinek aláírásával érkezett.

Heisler András és Köves Slomó egy korábbi felvételen

A megbeszélés témája az örökjáradék igazságos elosztása volt, a kérdésben azonban egyelőre nem tudtak konszenzust kialakítani a résztvevők, írja a közös közlemény.

A Mazsihisz a két reform közösségre utalva kezdeményezte, hogy amennyiben az Országgyűlés további szervezeteket ismer el zsidó egyházként, akkor az örökjáradék elosztásánál azok elismert igényeit is figyelembe kell venni. Ennek Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija, illetve Deutsch Róbert, a MAOIH elnöke sem látta akadályát.

Köves Slomó hangsúlyozta, azt tartaná helyesnek, ha az egész magyar zsidóság vallási életét támogatni hivatott örökjáradék elosztásának módját olyan elvi alapokra helyeznék, amelyek objektív mutatókon keresztül és nem ad hoc jelleggel – aktuális politikai erőviszonyokat által – érvényesülnek. A 2012-es megállapodásban meghatározott elosztást pedig méltánytalannak tartja.

Köves: a Mazsihisz aránytalanul nagy összegben részesül az örökjáradékból – Kibic Magazin

Köves Slomó igazságtalannak tartja az örökjáradék elosztását a zsidó egyházak között, szerinte a Mazsihiszt senki sem kérte arra, hogy képviselje a teljes zsidóságot. Heisler András szerint viszont egy külföldi bíróság döntése nem tudja felülbírálni a magyar kormány által ellenjegyzett megállapodást.

Szintén méltánytalan a jelenlegi elosztás Deutsch Róbert szerint, aki ezen kívül még a történelmi tradícióknak való meg nem felelést és az igazságtalan elosztási arányokat hangsúlyozta. A MAOIH elnöke lát esélyt a megállapodás létrehozására, ugyanakkor kiemelte: a magyar orthodoxia borotvaélen táncoló anyagi helyzete a sokéves igazságtalan megosztás eredménye, melyet valamilyen módon mindenképp korrigálni kell.

Az EMIH és a MAOIH vezetőjének álláspontja az örökjáradék kérdésében már korábban is ismert volt, miután közösen egy jeruzsálemi vallási bírósághoz fordultak az elosztás felülvizsgálata miatt. A Mazsihisz azonban nem ismerte el a jeruzsálemi bét din joghatóságát az ügyben.

Heisler András ennek megfelelően a megbeszélésen is azt hangsúlyozta, hogy az örökjáradék megállapodás a Mazsihisz és a magyar kormány között jött létre, és sem ezen, sem az örökjáradék engedményezésének arányain nem kívánnak változtatni, jelenlegi mértékét arányosnak és méltányosnak tartják.

Az orthodoxok szerint megnyerték az örökjáradék újraelosztásának ügyében indított pert – Kibic Magazin

Döntés született abban a perben, amelyet a MAOIH és az EMIH indított a Mazsihisz ellen egy jeruzsálemi vallási bíróságon, mert kifogásolták az örökjáradék elosztásának igazságosságát. A Jeruzsálemi Főrabbinátus Vallási Bíróságához (bét bin) az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség (MAOIH) nyújtott be közös keresetet, amelyben a magyarországi zsidó felekezeteknek nyújtott örökjáradék elosztásának felülvizsgálatát kérte.

A közlemény még arra is kitér, hogy a jelenlévők egyetértettek abban, hogy az örökjáradék reálértéke az engedményezéskori 2012-es évhez képest drasztikusan csökkent, ennek korrigálása kormányzati intézkedést igényel. Megállapodtak abban, hogy megbeszéléseiket július első felében folytatják és megkísérelnek a magyarországi zsidóság fejlődésének érdekében közös álláspontot kialakítani.

A progresszív közösségek részéről, Árvai Péter, a Szim Salom alelnöke, illetve Kálmán Gábor, a Bét Orim elnöke hangsúlyozták, hogy jelenlegi helyzetük hosszabb távon nem tartható.

A résztvevők pozitív fejleményként értékelték, hogy az együttműködés szándékával első lépésként egy asztalhoz ültek és gondjaikat megosztották egymással, mert abban mindnyájan egyetértenek, hogy a magyarországi zsidóság jövője kiemelkedően fontos számukra, zárul az öt zsidó felekezet közös közleménye.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp