A magyar zsidó kommandós, aki a náci Rommellel teázott

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A II. világháború idején létezett egy titkos katonai egység, amely szinte kizárólag zsidó kommandósokból állt, és harcoltak a nácik ellen. Ennek volt a tagja egy magyar olimpiai bajnok.

Az X Troop nevű csapat a szövetségesek oldalán harcolt a nácik ellen, és fontos szerepet játszotta az 1944-es normandiai partraszállás előkészítésében is. Az egyik meghatározó tagja Lányi György volt, akit a Hungarian Hunknak (az óriás magyarnak) becéztek.

Az X Troop története a II. világháború legsötétebb időszakáig, 1942 nyaráig nyúlik vissza, amikor a német hadsereg még megállíthatatlannak tűnt. Ekkor határozta el Winston Chuchill és Lord Mountbatten, hogy létrehoznak egy zsidó menekültekből álló kommandót. Sokan közülük a koncentrációs táborokat is megjárták, és a nácik miatt a családtagjaikat is elveszítették.

Az X-troop

Az MI5 készítette fel őket, és már előre közölték velük, hogy szemtől szemben fognak harcolni a németekkel, a legveszélyesebb körülmények között. Mindenki önként vállalta a részvételt, hiszen a cél Hitler megállítása volt.

„Alig vártuk, hogy megkezdhessük az öldöklést” – jelentette ki elszántan Peter Terry, az egyik kommandós.

Lányi György a magyar olimpiai vízilabda csapat tagja volt. Hét másik társával a D-nap előtt fogták el a németek Franciaországban, és egyenesen Erwin Rommel tábornagy elé vitték, akivel kedélyesen teázott is. Sikerült megúsznia a kivégzést, ugyanis a Wehrmachtnak adták át, és hadifogolytáborba került. Ott részletesen beszámolt fogolytársainak Rommel főhadiszállásáról, a rádión továbbított információk segítségével pedig a szövetségeseknek sikerült kilőniük a tábornagy autóját. Rommel sérülése nagyban hozzájárult a D-nap sikeréhez.

Lányi György végül megúszta a háborút, sőt nem is olyan régen, 2010-ben hunyt el, 95 éves korában. Az életét Angliában és az USA-ban élte le.

Lányi György
Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp