Izrael egyenlő értékűnek fogja elismerni a zsidóság minden áramlatát

A zsidó sátor egy nagy sátor, és magában kell foglalnia a zsidó emberek összes áramlatát és minden közösségét, mondta Nachman Shai, a diaszpóra-ügyekért felelős minisztere.

Nachman Shai, a diaszpóra ügyekért felelős miniszter nemrég tárgyalt a nemzetközi ortodox, konzervatív és reform mozgalmak vezetőivel. Izrael új kormányának képviseletében elmondta, hogy elkötelezett amellett, hogy “Izrael nyitott legyen mindhárom áramlat irányába, és egyenlően ismerje el őket. “

Amikor Shai átvette a diaszpóra-ügyek minisztériumának vezetését, telefonon egyeztetett Moshe Hauer rabbival, az Ortodox Unió vezetőjével; Jacob Blumenthal rabbival, a Konzervatív Mozgalom vezetőjével; és Rick Jacobs rabbival, a Reform Judaizmus Unió vezetőjével.

Sai hangsúlyozta, személyesen is elkötelezett, valamint az új kormányzat is elkötelezett annak biztosítására, hogy Izrael nyitott legyen a zsidóság és a zsidó közösségek minden irányzata felé.

Sai azt is hozzátette, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy erősödjön a kapcsolat a diaszpóra-ügyi minisztérium, az izraeli kormány és a diaszpóra minden része között, írja az Israel Hayom.

A három irányzat vezetője üdvözölte Sai kinevezését, és kifejezte szándékát az együttműködésre és a párbeszédre.

“Célom, hogy tovább erősítsem a kapcsolatot a zsidó világ vezetőivel és közösségeivel szerte a világon, azzal a céllal, hogy jó és erős viszonyt alakítsunk ki a diaszpórában élő zsidóság és Izrael között” – mondta Shai, hozzátéve: “A zsidó sátor nagy, és magában foglalhatja és magában kell foglalnia a zsidó nép összes áramlatát és közösségét. “

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp