Izraelbe egyelőre csak szervezett csoportokban utazhatnak a koronavírus elleni vakcinával beoltott látogatók.
Izraelbe beoltott turisták jelenleg csak szervezett csoportokban utazhatnak be. Az izraeli Népességi és Bevándorlási Hivatal közleménye szerint azonban Arie Deri belügyminiszter a világban tapasztalható javuló járványhelyzetre hivatkozva úgy határozott, hogy a későbbiekben megadott országokból fogadnának olyan beoltott turistákat is, akik nem csoportosan, hanem egyénileg érkeznek Izraelbe.

A belügyminiszter azután hozta meg a döntését, hogy konzultált az egészségügyi minisztérium és a külügyminisztérium szakembereivel. A közlemény szerint az egyénileg érkező, már beoltott turistákra vonatkozó beutazási könnyítések pontos szabályairól csak később fognak dönteni. Valamint az egészségügyi minisztérium is csak a későbbiekben fogja megadni azon országok listáját, ahonnét beléphetnek a turisták Izrael területére.
A belügyminiszter elképzelése szerint az új beutazási szabályok július 1-jével lépnének életbe.
Izraelt a járványügyi szempontbolt biztonságos országok közé sorolta az EU – Kibic Magazin
Izrael állampolgárai esetében az uniós tagállamoknak fokozatosan fel kell oldaniuk a nem alapvető beutazásra vonatkozó korlátozásaikat. Az Európai Unió a koronavírus-járvány globális helyzetével kapcsolatban felülvizsgálta a járványügyi szempontból biztonságosnak ítélt országok listáját, és a jegyzékbe felvette Izraelt, amely alapján a közel-keleti ország állampolgárai esetében az uniós tagállamoknak fokozatosan fel kell oldaniuk a nem alapvető beutazásra vonatkozó korlátozásaikat.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!