Az 1872-ben épült, a második világháború óta romos épületet négy év alatt, a kormány 3,2 milliárdos támogatásával újították fel. Hosszú idő után ráadásul ismét imádkoztak a Rumbach zsinagógában, miután a megnyitó a Mincha imával zárult.
A megnyitó ünnepség előtt a Tórát a Dohány utcai zsinagógától indulva a Károly körúton át, a Madách tér érintésével fúvósokkal kísért díszmenet vitte a Rumbachba. Az ünnepélyes megnyitón felszólalt többek között Kiss Henrietta a Rumbach – Együttélés Háza koordinációs vezetője, Frölich Róbert országos főrabbi, Heisler András a Mazsihisz elnöke, Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter és Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke. Az eseményt élőben közvetítette a Mazsihisz Facebook-oldala:
Az MTI beszámolója szerint Novák Katalin köszöntőjében arról beszélt: nemes feladat megmenteni egy épületet az enyészettől, de a kormány nem csak ezért támogatta a felújítást. Ennél fontosabb, hogy azt remélik, élet költözik e falak közé.
Heisler András megköszönte az építők munkáját és a kormány támogatását. Azt mondta, hála nekik, több mint 70 év hányattatást követően olyan multifunkcionális teret hoztak létre, ahol újra felhangozhatnak a közösség imái, ősi dallamai, ahol lehetőséget biztosíthatnak a zsidó közösség fejlődéséhez és teret adhatnak „fantasztikus kulturális, közművelődési és turisztikai” eseményeknek.
Ronald S. Lauder azt mondta, hogy a legtöbb állam félt kiállni a zsidó emberek mellett az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban a közelmúltban. Magyarország azon kevés állam egyike volt, amelynek volt ehhez bátorsága – hangsúlyozta, hozzátéve: ezért az egész világ zsidó közössége hálás.
A Rumbach zsinagóga múltjáról és a felújítás előtti lehetséges tervekről ebben a cikkünkben írtunk részletesen:
Egyszer szép lesz? – Talán most eldőlhet a Rumbach utcai zsinagóga sorsa – Kibic Magazin
A Rumbach utcai zsinagógából majdnem irodaház és rendezvényterem lett, később viszont a Zsidó Múzeum részeként újították volna fel. Most a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Együttélés Háza néven tervezi a hányattatott sorsú zsinagóga újrahasznosítását. Tervek már vannak, ígéretek a projekt finanszírozására szintén, a nagy kérdés pedig, hogy az épület turisztikai, közösségi, kiállító vagy éppen szakrális funkcióján legyen a hangsúly.
A felújításról és a kész épület tervezett funkciójáról pedig az alábbi írást érdemes elolvasni:
A zsidó és nem-zsidó együttélés kerül a megújuló Rumbach zsinagóga fókuszába – Kibic Magazin
A felújítási munkálatok kellős közepén jártunk a Rumbach utcai zsinagógában, ahol Kiss Henriett avatott be minket az itt létrejövő Együttélés Háza részleteibe. A Mazsihisz alelnökét nemrég nevezték ki a projekt koordinációs vezetőjének. A Rumbach utcai zsinagóga homlokzatáról már lekerültek az állványok, és láthatóvá vált, miként újult meg kívülről az épület.
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!