Sírokat rongáltak meg egy zsidó temetőben Romániában

Ismeretlen tettesek 16 síremléket döntöttek le a dél-romániai Ploiesti városának zsidó temetőjében, a rendőrség sírgyalázásáért indított eljárást.

Az esetről múlt hét csütörtökön értesítették a hatóságokat. A helyszíni vizsgálat nyomán megállapították, hogy a ledöntött sírkövek közül három összetört. A rendőrség az elkövetők azonosítása érdekében nyomozást indított.

Az újabb temetődúlás hírét Silviu Vexler, a romániai zsidó hitközség elnöke és parlamenti képviselője tárta közösségi oldalán a nyilvánosság elé.

„Meggyaláztak egy zsidó temetőt, csaknem húsz sírkövet döntöttek le, vagy törtek össze. Már megint. Egyike a legundorítóbb cselekedeteknek, ezúttal Ploiesti-en. Milyen indítéka lehet valakinek síremlékeket tönkre tenni, olyan emberek emlékét meggyalázni, akik nincsenek már közöttünk? A gyűlölet és butaság legundorítóbb, legképtelenebb formája ez: nem találok más magyarázatot erre a bűncselekményre”

– idézte az Agerpres hírügynökség a parlamenti képviselő bejegyzését. Vexler a korábbi hasonló esetekre utalva ironikusan hozzátette: kíváncsi, hogy ezúttal az erős szél, vagy a „szokásos kiskorúak” lesznek-e a felelősök.

Két éve a bukovinai Huszváros (Husi) zsidó temetőjét dúlták fel: 73 sírkövet döntöttek le, illetve törtek össze. Később a Vaslui megyei rendőrség azt közölte, hogy három kiskorút gyanúsít, a sírkövek egy részét pedig kivágott fák rongálhatták meg.

Vandál módon rongáltak meg egy zsidó temetőt Romániában – Kibic Magazin

Ismeretlen elkövetők több mint 70 sírkövet törtek szét a kelet-romániai Husi város zsidó temetőjében, a vandál és antiszemita bűncselekmény miatt csütörtökön felháborodásának adott hangot a romániai zsidó hitközség elnöke. A sírköveket állítólag még a múlt hét elején törték szét ismeretlenek.

Egy évvel korábban, 2018 nyarán, Elie Wiesel máramarosszigeti szülőházára festettek antiszemita, gyalázkodó falfirkákat, 2017-ben hasonló feliratok jelentek meg a kolozsvári zsinagóga falán is.

A 20. század elején mintegy 2500 zsidó adófizetője volt a romániai kőolajipar központjának számító, Bukaresttől 60 kilométernyire északra található Ploiestinek. A több mint kétszázezres iparvárosnak a legutóbbi népszámláláson mindössze 18-an vallották magukat zsidó nemzetiségűnek, illetve 43-an Mózes-hitűnek.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp