Mi történik, ha egy zsidó ingyen ölelést kínál New York központjában?

Meir Kay fogta magát, és kipával a fején kisétált a Times Square-re, ahol nemrég zsidókra támadtak palesztin-párti tüntetők. Bekötötte a szemét, majd egy táblára felírva arra kérte a járókelőket, hogy öleljék meg a szeretet jegyében.

Meir Kay egy ismert New York-i internetes személyiség, és a Chabad mozgalom követője. Kay (eredeti nevén Kalmanson) egy nap gondolt egyet, elsétált a Times Square-re, bekötötte a szemét, széttárta a karját és a lábához a következő szövegű táblát helyezte el:

„A nevem Meir. Zsidó vagyok. Én a békét támogatom, és ti? Gyertek öleljük meg egymást, és mutassuk meg a világnak, hogy mire képes a szeretet.”

Kay azért választotta a helyszínt, mert a Times Square közelében nemrég palesztin-párti demonstrálók zsidókat támadtak meg az Izrael és a Hamasz közötti konfliktus kapcsán. A mostani akció azonban nem okozott semmilyen feszültséget, Kay rengetek ölelést kapott, és az eseményről készült videó is nagyot ment a különféle közösségi média csatornákon.

Kay az izraeli Ynet-nek nyilatkozva elmondta, hogy semmilyen negatív reakciót nem kapott az akció során, bár voltak, akik furcsán néztek rá, a három órás felvétel alatt csak szeretetet kapott az arra járó emberektől. Muszlimok, sőt egy palesztin járókelő is megölelte, utóbbi elmesélte, hogy maga is küzd az antiszemitizmus ellen.

Az izraeli-gázai konfliktus alatt Kaynek is jutott a támadásokból az internetes felületein, egyrészt Izrael miatt, másrészt pedig azért, mert zsidó. A mostani akcióval azt szerette volna megmutatni, hogy a békében hisz, és még bekötött szemmel is megbízik az emberekben. Azért fel voltak készülve arra az eshetőségre is, hogy valaki esetleg támadólag lépne fel vele szemben, de nem volt szükség a biztonságiak közbeavatkozására.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp