Egy tel-avivi kórházban ápolják a Hamasz vezetőjének unokahúgát

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A korábbi években Iszmáil Hánije anyósát, lányát és unokáját is ápolták már izraeli kórházakban.

A Tel-Aviv központjában lévő Ichilov kórházban ápolják Iszmáil Háníjének, a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamasz szervezet egyik legfőbb vezetőjének unokahúgát – jelentette a Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál csütörtökön.

Iszmáil Hánije

A portál értesülései szerint Hánije unokahúga mintegy egy hónapja fekszik az izraeli kórházban, ahol csontvelőátültetést hajtottak végre rajta. Az egyik izraeli kereskedelmi televízió szerint az érintett beteg 17 éves, a Walla hírportál viszont úgy tudja, hatéves kislányról van szó.

Az Ichilov kórház nem kívánta kommentálni a hírt. Izraelben humanitárius okokból rendszeresen kezelnek súlyos betegeket a Gázai övezetből és Ciszjordániából, akiknek ellátási költségét a Palesztin Hatóság fedezi.

Iszmáil Hánije, aki a Hamasz politikai irodájának vezetőjeként Katarban él, „győzelemnek” nevezte a múlt héten véget ért rakétaháborút, és üdvözölte az izraeli arabok körében kitört zavargásokat, mert azok szerinte meghiúsították Izrael normalizációs kísérletét saját arab lakosságával és az arab világgal.

A Hamász vezetője Iránnak köszönte meg a harcokban nyújtott támogatást – Kibic Magazin

A Hamász vezetője ezek kívül azt ígérte, hogy továbbra is Jeruzsálem destabilizálására fognak törekedni. Csupán néhány órával a tűzszünet életbe lépése után Ismail Haniyeh, a Hamász politikai vezetője azt bejelentette, hogy a Hamász jelenlegi célja a jeruzsálemi erőszakhullám tovább szítása.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp