Két jelölt, Jichak Hercog volt munkapárti politikus és Mirjam Perec pedagógus, aktivista, népszerű közéleti szereplő indul az államfőválasztáson Izraelben. Perec lehet az első nő, akit erre a pozícióra megválaszt az izraeli parlament, a Kneszet.
A volt szociáldemokrata politikus Hercog igen népszerű a törvényhozás különböző pártjainak politikusai körében, 27 jobb-, és baloldali parlamenti képviselő aláírását szerezte meg, noha a jelöltséghez csak 10 támogató aláírásra van szükség. Perec ezzel szemben 11 támogatást szerzett.

A jelöltségét bejelentő videoüzenetében Hercog nemzeti egységre szólított fel, az Izrael különböző részei közötti szakadékok áthidalására, a demokrácia megőrzésére, és a polgárok közötti egyenlőség biztosítására buzdított. „Személyes családi történelmem és több éves közéleti tapasztalatom megtanított arra, hogy soha ne vegyem magától értetődőnek Izrael Állam létezésének csodáját” – mondta.
Hercog 2018 óta a Szohnut, az egész világ zsidó diaszpóráját összefogó ügynökség elnöke, de előtte 2013-tól a szociáldemokrata Munkapárt vezetője és kormányfőjelöltje, és a parlamenti ellenzék vezetője volt. Édesapja, Chajim Hercog Izrael államfője volt 1983 és 1993 között, nagyapja, Jichak Halevi Hercog pedig Írország főrabbija, majd 1936-1959-ig Izrael askenázi főrabbijaként tevékenykedett.
A Kaszablankában született Mirjam Perec pedagógus, akinek hat gyermekéből két katona fia esett el a hadseregben, egyikük Libanonban, másikuk a Gázai övezetben. Perec a Jeruzsálem melletti Givat Zeev településen él, ahol korábban iskolaigazgatóként dolgozott, majd az oktatási minisztérium egyik különleges programjában nevelte a fiatalokat.
Később társadalmi aktivistává vált a cionizmus és a veszteségekkel való megbirkózás témakörében tevékenykedett. Életművének elismeréseként 2018-ban megkapta a rangos Izrael-díjat. 2019-ben több párt is megkereste, hogy csatlakozzon hozzájuk a parlamenti választások előtt. Perec azonban visszautasította az ajánlatokat, azzal indokolva, hogy a politikán kívül akarja folytatni közéleti tevékenységét, ahol szerinte nagyobb befolyása lenne.
„A sors úgy rendelte, hogy a Kneszet menetrendje miatt ma kell benyújtanom a jelölésemet, miközben a háttérben rakéták hangja hallatszik” – írta a jelöltségét bejelentő szerdai Facebook-bejegyzésében. „De éppen most, amikor országunk szétszakadt és megosztott, egységre van szükségünk” – mondta Perec, aki ígéretet tett arra, hogy megválasztása esetén közelebb hozza egymáshoz az izraelieket.
Izrael eddigi államelnökei
1949-1952 Chaim Weizmann 1952 Joszef Szprinzak (megbízott) 1952-1963 Jichak Ben-Cvi 1963 Kadis Luz (megbízott) 1963-1973 Zalman Sazar 1973-1978 Efrajim Kacir 1978-1983 Jichak Navon 1983-1993 Chajim Hercog 1993-2000 Ezer Weizman 2000 Avraham Burg (megbízott) 2000-2007 Mose Kacav 2007 Dalia Itzik (megbízott) 2007-2014 Simon Peresz 2014-2021 Reuven Rivlin |
Amennyiben a képviselők többsége úgy dönt, Perec lehet az első nő, akit Izrael államelnökének választanak meg, de nem ő lenne az első nő, aki betölti ezt a tisztséget. 2007-ben a Kneszet akkori elnöke, Dalia Itzik töltötte be néhány hónapig az államelnöki tisztséget, miután Mose Kacav lemondott a nemi erőszakkal kapcsolatos vádak miatt, amelyek miatt végül elítélték.
A főként szertartásokon és ünnepségeken reprezentatív feladatokat ellátó államfőt a Kneszet százhúsz képviselője választja meg titkos szavazással, hétéves időtartamra június 2-án, mert Reuven Rivlin jelenlegi elnök megbízatása idén nyáron véget ér. (Times of Israel, MTI)
-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!