Magyar származású áldozatai is vannak a Meron-hegyi tragédiának

Koltai és Fekete vezetéknevek is szerepelnek a 45 áldozat nevét felsoroló listán.

A Lág BaÓmer estéjén történt izraeli tragédia áldozatai között olyanokat is találni, akiknek magyar családneve van (Koltai és Fekete). Ennek az a magyarázata, hogy az áldozatok zöme a Toldot Aharon nevű haszid közösségből való, amelyet a magyar gyökerű Aharon Roth (1894-1947) alapított, írja a mazsihisz.hu.

Toldot Aharon ma Jeruzsálem egyik legelszigeteltebb és legzártabb haszid közössége, amelyet 1928-ban alapított Aharon Roth rabbi, más néven Reb Arele.

Aharon_Roth.jpg

A rabbi 1894-ben született a ma Ukrajnához tartozó Ungváron, amely akkor Magyarország, vagyis az Osztrák-Magyar Monarchia alá tartozott. Aharon Roth egy váci jesivában tanult 20 éves koráig, majd Szatmárnémetiben (ma: Satu Mare) alapított haszid közösséget 1920-ban. Egy ideig Beregszászon is élt, majd 1925-ben Jeruzsálembe ment, hogy közösségének támogatókat szerezzen. 1947-es halála után közössége egyben maradt, követői máig az alapító szigorú szabályai szerint élnek.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp