Izrael történetének egyik legnagyobb tömegszerencsétlenségét hozta a Meron-hegyi zarándoklat

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Legalább 45 ultraortodox zsidó zarándokot tapostak halálra a lag baomer ünnepe alkalmából megtartott hagyományos Meron-hegyi tömegrendezvényen. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nemzeti gyásznapot hirdetett.

A tragédiával kapcsolatban eddig azt állapították meg, hogy sokezres tömeg vonult a bádoglapok között kialakított, nyolc méter széles folyosón a hagyományos tűzrakóhely felől, majd elakadtak, amikor az odavezető lépcsőn megcsúsztak és egymásra estek az emberek. A zsúfoltság miatt nem tudtak kiszabadulni, miközben újabb embereket toltak közéjük a lépcső felől.

Közben megkezdték a halottak azonosítását, és a zsidó vallási parancs szerint már pénteken tömeges temetéseket tartanak szerte Izraelben az ultraortodox településeken. Sokan még nem tudják, mi történt szeretteikkel, a kórházakban keresik őket, az izraeli médiában információs telefonvonalak számait tették közzé.

Az ultraortodoxoknak a vallási tiltás miatt nincs okostelefonjuk, sokuknak egyáltalán nem volt készüléke. A tragédia után összeomlott a kommunikációs szolgáltatás, sokan elvesztették a tömegben telefonjaikat.

Az izraeli televízióban véradásra szólítottak fel a kórházban lévő több tucat sérült számára. Egy részüket az intenzív osztályokon, többeket lélegeztetőgépeken ápolnak. Idősek és gyermekek is vannak a halottak és a sérültek között.

A szemtanúk szerint a rendőrség nem avatkozott közbe időben, nem ellenőrizte az előkészületeket, és nem felügyelte megfelelően magát az eseményt, és a tévében megszólított szakértők külső vizsgálóbizottság létrehozását sürgetik.

Zarándokok a Meron-hegyen lag baomer ünnepén

Az Izrael Államot ellenőrző intézmény által 2008-ban és 2011-ben kiadott jelentések szerint a Meron-hegyi zarándokhely nem volt alkalmas több százezer embert befogadó rendezvény megtartására. Az ellenőrzést végrehajtó testület már 12 évvel ezelőtt azt javasolta, hogy csak a hiányosságok pótlását követően tartsanak tömegrendezvényt a helyszínen.

Lag baomer a Meron-hegyen

A lag baomer ünnepén a Meron-hegységben megrendezett zarándoklaton évek óta százezres ultraortodox tömegek imádkoznak. Mivel tavaly a koronavírus-járvány miatt nem engedélyezték az esemény megrendezését, idén különösen sokan, mintegy kétszázezren érkeztek az észak-izraeli Galileába Simon bar Jocháj sírjához.

Ez Izrael évente megismétlődő legnagyobb civil rendezvénye, melyre általában az egész világról érkeznek zarándokok. Vannak olyan ultraortodox csoportok, köztük a szatmári irányzat hívei, melyek nem tekintik szent helynek a Siratófalat, de Meron-hegyi sírokhoz minden évben tömegesen elzarándokolnak.

A Meron-hegyen Simon bar Jocháj mellett több más, a zsidó hagyomány számára különösen fontos rabbi sírja található, köztük Hilel és Samaj rabbi sírjai, melyekhez a kora középkor óta érkeznek a zsidó zarándokok imádkozni.

(MTI, Ynet, Haaretz)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp