Mumbai zsidó közösségét is súlyosan veszélyezteti a kegyetlen indiai koronavírus-variáns

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A történelmi közösség 15 tagja már meghalt a minden eddiginél súlyosabb fertőzésben az Indiában tomboló második COVID-hullám során.

Az Indiában terjedő koronavírus variáns elérte Mumbai zsidó közösségét is, és legutoljára múlt hét pénteken szedett új halálos áldozatot.

Ralphy Jirad, a helyi zsidó közösség vezetője szerint eddig 15-en haltak meg a vírusban. A nyugat-indiai metropoliszban nagyjából 4000 zsidó él, főként a város gazdagabb részein.

„Nincs elegendő oxigén, oltás, kórházi ágy, ápolók, orvosok”, mondta Jirad a Jewish News-nak.

Jelenleg nem tartanak nyitva a zsinagógák, mindent igyekeznek a kormány és a helyi hatóságok utasításai szerint lezárni. Jirad szerint a helyzet egyre borzasztóbb, és ha nem ilyenek lennének a körülmények, akkor talán a múlt pénteki haláleset is megelőzhető lett volna.

Jirad hozzátette, Bombay népessége 22 millió fő, és akkora a népsűrűség, hogy az emberek akkor sem tudnak megfelelő távolságot tartani egymástól, ha szeretnének.

A külföldi adományozók próbálnak segíteni India egészségügyi dolgozóinak és orvosainak, hogy képesek legyenek megküzdeni ezzel a súlyos járvánnyal.

Ezen a héten egy izraeli humanitárius csoport, az IsraAID is megígérte, hogy oxigént és más egészségügyi eszközöket küld az országnak. Az első vonalban dolgozóknak azonban nem csak erre van szükségük. Mára súlyos pszichés problémákkal is küzdenek a járvánnyal folytatott több mint egy éve folyó folyamatos harc miatt. Ezért az IsraAID önsegítő programokat is felajánlott az egészségügyi dolgozóknak.

Jirad szerint tanulni kell az indiai példából, ahol az első hullám nem volt különösebben súlyos, és azt hitték, ennyivel megússzák.

„Minden előírást be kell tartani, mert sajnos még az oltás sem véd meg minket teljesen.”

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp