Spielberg magyar zsidókról készült filmje hamarosan a Netflixen

Az Oscar-díjas dokumentumfilm, amelynek Spielberg a producere volt, 1998-ban készült, és a holokausztot túlélő néhány magyar zsidó életét mutatja be. A film nemsokára elérhető lesz a Netflixen.

Az Utolsó napok (The Last Days) című alkotást eredetileg 35 mm-es filmre rögzítették, amelyet most „fel kell újítani”, és utána kerül majd adásba a Netflixen május 19-én.

A dokumentumfilm Oscar-díjat nyert 1998-ban. 5 magyar zsidó életét meséli el, akik túlélték a holokausztot. Egyikük Tom Lantos volt, aki 1981 és 2008 között Kalifornia kongresszusi küldöttje volt.

A film a túlélők sorsát követi a háború után, ahogy visszatérnek a szülővárosukba, valamint ellátogatnak a gettóba és a koncentrációs táborokba, ahol annak idején raboskodtak.

A film executive producere Spielberg volt, valamint az USC Shoah Foundation, amelyet a filmrendező alapított, miután megrendezte 1993-ban a szintén Oscar-díjas Schindler listáját. A Shoah Foundation több mint 55000 holokauszt túlélő visszaemlékezését gyűjtötte össze az alapítása óta eltelt időben.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp