Több millió forintra perlik Balázs Klárit, mert lenyúlta Ofra Haza egyik dalát

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A Korda Györggyel közösen előadott Találd ki gyorsan a gondolatom című dallal akadtak némi problémák.

Ofra Haza halálának 20. évfordulója alkalmából írt cikkünkben már említettük, hogy a népszerű izraeli énekesnő 1981-es Tfila (Ima) című slágerének dallamát egy az egyben lenyúlta a Korda György-Balázs Klári páros. Az 1984-ben Találd ki gyorsan a gondolatom címmel kiadott dal zeneszerzőjeként egyedül Balázs Klárit tüntették fel, a szöveget, amely teljesen eltér az eredetileg, Istenről szóló daltól, pedig Szenes Iván írta.

Húsz éve halt meg Ofra Haza, a Kelet Madonnája – Kibic Magazin

Húsz évvel ezelőtt, 42 éves korában elhunyt Ofra Haza, Izrael legismertebb énekesnője, akit a Kelet Madonnájaként is emlegetnek világszerte. Melyek voltak az énekesnő legfontosabb állomásai és melyik magyar dal szerzőjét ihlette meg túlságosan is Haza egyik slágere? Ofra Haza 1957. november 19-én, Bat Seva Haza néven született egy jemeni zsidó származású családban, Tel-Aviv Hatikva elnevezésű szegénynegyedében.

Az eredeti dal izraeli szerzője, Henri Blatter 2018-ban plágium miatt beperelte Balázs Klárit, akitől több évre visszamenőleg követeli a szerzői jogdíjból befolyt összeget. Most a perben született elsőfokú, még nem jogerős ítélet kapcsán írt az ügyről a Telex, azt is megemlítve, hogy Blatter eredetileg közel 60 millió forintot követel Balázs Kláritól, az ügyben eljáró Fővárosi Törvényszék viszont ennek csak egy részét, nagyjából 7,5 millió forintot ítélt meg, amit az izraeli zeneszerző nem fogadott el.

A lapnak Blatter ügyvédje elmondta, hogy Balázs Klári a peren kívüli egyezkedés során még nem ismerte el a plágiumot, azonban egy csekélynek számító összeget ajánlott fel azért cserébe, hogy ne indítsanak pert. Később viszont a perben mégis elismerte, hogy plagizálta a dalt. Ezt az énekesnő ügyvédje is megerősítette, szerinte azonban irreálisan magas Blatter követelése. A bíróság is így gondolta, és azt az összeget ítélte meg, amelyet Balázs a per előtt is felajánlott.

Balázs Klári a Borsnak nyilatkozott az üggyel kapcsolatban azt állítva, hogy Korda Györggyel együtt mindig komolyan vették a szerzői jogokat, és sosem plagizáltak. Balász szerint mindig is azt állították a dalról, hogy feldolgozás, és abban bíztak, hogy a Szerzői Jogvédő Hivatalon keresztül engedélyt fognak kapni a feldolgozáshoz.

Blatter ügyvédje szerint a Találd ki gyorsan a gondolatom nem csak a dallama, de a teljesen eltérő szövege miatt is problémás. Míg az Ofra Haza által énekelt dal Istenről szól, és vallásos tartalma van, addig a magyar verzió egy könnyed, mulatós stílusú szerzemény lett. Az ügyvéd úgy tudja, az izraeli dal szövegírója, Bezalel Aloni – aki hosszú évekig volt Ofra Haza menedzsere – nagyon nem örült annak, hogy ennyire drámaian megváltoztatták a dalszöveget a magyar változatnál, ennek ellenére nem szeretett volna részt venni a perben.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp