Dokumentumfilm készül a nácivadász francia házaspárról

A most készülő Klarsfeld című dokumentumfilm Beate és Serge Klarsfeld korábbi munkásságát, illetve a modern fasizmus ellen vívott jelenlegi küzdelmüket fogja bemutatni.

Beate és Serge Klarsfeld több mint fél évszázadon keresztül üldözte a náci háborús bűnösöket, és olyan távoli helyeken kutatta fel őket, mint Dél-Amerika és a Közel-Kelet. Aktivizmusukat, a 80-as éveikben járva még mindig folytatják a neonácik és szélsőjobboldal ellen.

Beate és Serge Klarsfeld

A legnagyobb fogásuk Klaus Barbie, korábbi Gestapo-tiszt volt, aki a „lyoni mészáros” becenéven vált hírhedté. Klarsfeldék 1970-ben, Bolíviában bukkantak a nyomára, és azt tervezték, hogy elrabolják, mint ahogy a Moszad tette tíz évvel korábban Eichmannal. A tervük azonban nem sikerült, azt viszont elérték, hogy egy évvel később Barbie-t kiadják Franciaországnak.

Munkásságukat most egy új filmben fogják bemutatni, amely készítői között több kiváló dokumentumfilmes is található. Köztük az idén két Oscar-díjra jelölt Kollektíva rendezője, a román Alexander Nanau, aki a nácivadászokról szóló alkotás producere lesz. A filmet a többszörös Oscar-jelölt Mike Lerner és Martin Herring fogja rendezni.

Becsületrenddel tüntették ki Franciaország leghíresebb nácivadász párosát – Kibic Magazin

Egy romániai zsidó srác az ’60-as években Párizsban megismerkedett egy német katona lányával. Miután összeházasodtak, úgy döntöttek, hogy nácikra fognak vadászni. Most a legmagasabb állami kitüntetésekben részesítették őket. Serge Klarsfeld Romániában született 1935-ben, a holokauszt elől családjával Franciaországba menekültek. Édesapját viszont így is Auschwitzba deportálták, ahonnét már nem tért vissza.

A filmet személyes vallomások egészítik ki, megszólalnak benne többek között köztársasági elnökök (köztük Emmanuel Macron), holokauszt-túlélők, aktivisták, barátok és családtagok. A film nem csak a házaspár náciellenes aktivizmusáról fog szólni, de Beate és Serge szerelmének történetét is bemutatja.

A Klarsfeld című film forgatása jelenleg az utómunkálatoknál tart, a bemutatót valamikor az év végére tervezik az alkotók. (Hollywood Reporter)

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp