Holokauszt-túlélők tartottak bár micvá ünnepséget a Siratófalnál

Tíz holokauszt-túlélő férfi és nő számára tartottak bár, illetve bát micvá ünnepséget a Siratófalnál. Amikor 12-13 évesek voltak a túlélésért kellett küzdeniük, most bepótolhatták, amit a történelem elvett tőlük annak idején.

A Lengyelországban született Avraham Alszter gyerekkorát a nácik elől való meneküléssel töltötte. A hagyományos bár micvá életkort, a 13 évet nem sokkal azután töltötte be, hogy Izraelbe érkezett. Családja szinte mindenét hátrahagyva menekült el Lengyelországból a szovjet határhoz, és minden egyes napjuk a túlélésről szólt. Nem volt idejük olyan dolgokkal foglalkozni, mint a gyerek felnőtté válását jelképezni hivatott bár micvá ünnepség megrendezése.

Avraham Alszter a Siratófalnál megrendezett bar micva ünnepségen

A most 83 éves Alszter kilenc másik túlélővel együtt kapott azonban még egy esélyt arra, hogy bepótolja azt, amit fiatal korában a körülmények miatt elszalasztott. A napokban ugyanis a Jeruzsálemben található Izrael Barátai Múzeum és a holokauszt-túlélők megsegítésére létrehozott Jád Ezer (Segítő Kéz) Egyesület közösen olyan túlélők számára rendez bár és bát micvá ünnepségeket a Siratófalnál, akik korábban nem ünnepelhették meg hagyományos módon ezt a zsidók számára fontos eseményt.

Az amerikai keresztény cionista, Mike Evens által alapított múzeum területén létrehozott szálláshelyen a holokauszt-túlélők ingyenesen szállhatnak meg Jeruzsálemben. Egyszerre 14 vendéget tudnak itt fogadni, Alszter és társai is itt aludtak mielőtt a Siratófalhoz vonultak volna. A bár és bát micvák énekelve érkeztek meg az eseményre, amelyen maga Evens is részt vett. A férfiak tfilint (imaszíjtat) helyeztek fel, a nők pedig áldásokkal és dalokkal ünnepeltek. Az elkövetkezendő időszakban közel 300 túlélő fog részt venni ilyen rendezvényen.

„Ti vagytok a fény, amely megvilágítja az emberiséget, amikor a világ sötét” – mondta Evens az eseményen. „Büszke vagyok és meghatódottan kísérem a holokauszt-túlélőket a késői bár és bát micvá ünnepségükre” – tette hozzá.

Simon Szabag, a Jád Ezer Egyesület alapítója elmondta, hogy minden zsidó fiúnak és lánynak fontos megünnepelni a bár, illetve a bát micváját.

„Fájdalmas, hogy a holokauszt-túlélők, akik akkor még csak kisgyerekek voltak nem tudták megünnepelni ezt a fontos eseményt, mert a nácik megfosztották őket ettől”

– hangsúlyozta Szabag. (Ynet)

91 éves korában tartotta a bár micváját Brazília egyetlen holokauszt-túlélője – Kibic Magazin

A magyar származású Andor Stern az egyetlen olyan Braziliában született személy, aki túlélte a holokauszt borzalmait. 78 év késéssel úgy döntött, hogy bepótolja a háború miatt elmaradt bár micváját. A zsidók elleni első nagy náci pogrom, a kristályéjszaka 81. évfordulóján egy bár micvá ünnepséget tartottak Sao Paulo legrégebbi zsinagógájában, a Kehilat Israelben.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp