Oberlander rabbi: a zarándokok szinte alig érintkeztek a külvilággal

A hazai sajtó beszámolója több, mint 4 500 zarándokot vártak a bodrogkeresztúri csodarabbi, Steiner Sájele rabbi sírjához halálának évfordulójára. Oberlander Báruch szerint a számok túlzóak.

Oberlander Báruch rabbi, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője nyilatkozott a neokohn.hu-nak a Bodrogkeresztúron lezajlott zarándoklatról, amelyről a helyi polgármester azt állította, hogy akár 4-5000 ember is érkezhet hozzájuk.

Oberlander rabbi kapcsolatban áll a szervezőkkel, szerinte  maximum 2500 zarándok látogat el szerdától péntekig a csodarabbi sírjához. Kiemelte, hogy rendezvény a járványügyi előírások maradéktalan betartásával zajlik, ez bibliai előírás is, hiszen az ember életének megmentése felülír minden vallási parancsolatot.

„ Fontos tudni, hogy a hazánkba érkezett zarándokok majdnem mindegyike vagy túlesett már a járványon, vagy be van oltva a koronavírus ellen”, jelentette ki.

Oberlander rabbi szerint „megható tény, hogy a bodrogkeresztúri csodarabbihoz látogatók „szinte mind magyarországi holokauszt-túlélők leszármazottai, akik személyesen is kötődnek ehhez az országhoz”.

A rabbi elmondta, a zarándokok többsége 24 órát sem tartózkodott az országban és alig érintkezett a külvilággal, hiszen az imák a temetőben és olyan helyeken kerültek megrendezésre, ahol jóformán csak a zarándokok tartózkodtak.

Több ezer zarándokot várnak Bodrogkeresztúrra a csodarabbi sírjához – Kibic Magazin

A koronavírus-járvány harmadik hulláma ellenére 4500 zarándok érkezhet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településre. A helyi lakosok aggódnak, a polgármester tehetetlen. Tavaly a járvány miatt elmaradt a zarándoklat, amelyre minden évben több ezer ultraortodox zsidó érkezik Bodrogkeresztúrra Reb Sájele halálának évfordulója alkalmából.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp