A megalázott tömegek jogkövető állampolgárokként szálltak be a vagonokba

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

A Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség a Dohány utcai zsinagóga kertjében tartott szűk körű megemlékezést a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke a történelem különös tragédiájának nevezte, hogy a vészkorszak idején Magyarországról 430 ezer embert „néven nevezhető ellenállás nélkül lehetett bevagonírozni”.

Az auschwitz–birkenaui koncentrációs tábor, 1944 (Fotó: Fortepan/Lili Jacob)

„A megkülönböztetett, megalázott, majd kirabolt tömegek jogkövető állampolgárokként, a magyar hatóságok által hozott intézkedéseket tudomásul véve szálltak be a vagonokba”, abban a tudatban, hogy külföldi munkára vezénylik őket. Tudomásul vették a hatóság rendelkezéseit, a hatalom intézkedéseit, és csak Auschwitzban szembesültek a valósággal – tette hozzá.

A Mazsihisz elnöke úgy fogalmazott: „Örök tanulság ez, nemcsak a zsidóknak, de talán az egész emberiségnek: a hatalomban soha nem szabad feltétel nélkül megbízni, azt mindig kontrollálni kell. Ahol ez a kontroll hiányzik, ott a történelmi tragédiák kockázata, mint parlagfű a mezőn, csak egyre nő.”

Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija arról beszélt, azokra emlékezünk, akiket a vészkorszak után született generáció nem ismer. „Mi csak történeteket hallottunk arról, hogy miért nincsenek nagyszüleik, hogy a családi asztalt miért olyan kevesen üljük körül egy-egy ünnepen”.

Csak nevek és történetek vannak, amelyekhez nem társulnak arcok és emlékek. Az egyetlen, ami „összeköt velük valamennyiünket, akik itt vagyunk”, az, hogy „zsidók vagyunk”.

Kitért arra is: az emléknapon, az áldozatok siratása mellett azt is „gondoljuk el, hogy milyen szerencsések is vagyunk”. Szerencsések azok, akik túlélték a túlélhetetlent, és „szerencsések vagyunk mi, hogy a szüleink túlélték a túlélhetetlent”.

 

Ezért a megemlékezésen elhangzó kádis nemcsak könyörgés, hogy „meggyilkolt szeretteink lelkét mind magasabbra emeljék az égi szférákban”, hanem hálaadás, amiért „rajtunk, ma élő zsidókon megnyilvánul az isteni kegyelem, hogy itt vagyunk, itt lehetünk, és gyermekeink, unokáink, távoli leszármazottaink is itt maradnak”.

Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete angol nyelvű beszédében azt mondta, hogy gyászolnak, emlékeznek. Nem csupán ismerős emberekre, hanem olyanokra is, akikről semmit sem lehet tudni, mert az egész családjukkal együtt megölték őket.

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját 2001 óta minden évben április 16-án tartják, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp