Alig tudunk valamit a koncentrációs táborokban elpusztult nők sorsáról

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Ezt a hiányt kívánja pótolni a 999 fogoly: Az első auschwitzi női transzport története című könyv. Az ENSZ döntése nyomán április 11-e lett a koncentrációs táborok felszabadulásának világnapja.

1945-ben ezen a napon érkeztek meg a felszabadító amerikai csapatok Buchenwaldba, de ahhoz, hogy ott még embereket találjanak, kellett a foglyok felkelése is, amely megakadályozta, hogy a koncentrációs tábor őrei legyilkolják az életben maradt húszezer embert.

Arról, hogy mi történt a táborok felszabadulásának a pillanatáig, rengeteg tudományos és fikciós irodalom született, de az egyes emberek sorsáról még mindig keveset tudunk.

Heather Dune Macadamnak köszönhetően az eseményeknek egy olyan bensőséges felidézését kapjuk meg a 999 fogoly: Az első auschwitzi női transzport története című könyvében, amellyel adós volt a holokauszt-történetírás.

Macadamnak erről az adósságról meglehetősen sarkos véleménye van:

„A holokauszt-irodalmat értelmiségi férfiak uralják. Mélyen hiszek benne, hogy ebben nőgyűlölet és osztály alapú elnyomás is visszaköszön” – idézte fel a hvg.hu az író egyik korábbi nyilatkozatát.

A szerző gondolatmenete szerint a 999 fogoly ma azért hathat az újdonság erejével, mert az első női transzportba fiatal lányokat gyűjtöttek össze, és az ő történeteikkel nem foglalkoztak eddig, mert „a tinédzser lányok nem voltak fontosak, ők nem voltak értelmiségiek”.

Heather Dune Macadam elképesztő kutatómunkával, maroknyi túlélő, szemtanúk, rokonok és történészek segítségével, és persze iratok tízezreinek az átvizsgálásával rekonstruálta az első női transzportban utazók életét és halálát.

Az, hogy ilyen keveset tudtunk eddig a Szlovákiában 1942 tavaszán összegyűjtött majdnem ezer lány és fiatal nő sorsáról, az információhiány mellett azzal is magyarázható, hogy a túlélők nem élnek már vagy nagyon idősek, és mint a szerző egyik interjúalanya, az akkor 92 éves Ruzena Gräber Knieža mondja:

„Nem akarok még ilyen kevéssel a halálom előtt is Auschwitzra gondolni.”

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp