Benjámin Netanjahut kérte fel kormányalakításra az izraeli elnök

Rivlin a beszéde elején leszögezte, hogy ha lenne rá törvényes lehetősége, akkor legszívesebben egyik kormányfő-jelöltet sem bízná meg az új kormány megalakításával, mert szerinte egyikük sem rendelkezik a 120 tagú kneszetben a kormányalakításhoz szükséges legalább 61 fős többséggel a március 23-án, két éven belül már negyedszer megtartott parlamenti választások alapján.

Netanjahut 52 képviselő, a Likud, két ultraortodox párt, valamint a jobboldali nacionalista Vallásos Cionisták nevű párt javasolta kormányfőnek, míg Jaír Lapidot, a centrista ellenzéki Van Jövő (Jes Atíd) párt elnökét 45 képviselő ajánlotta miniszterelnöknek, saját pártja, valamint a centrista Kék-Fehér, a szociáldemokrata Munkapárt, a jobboldali Izrael a Hazánk nevű párt és a Merec nevű baloldali liberális párt politikusai.

Gideon Szaár Új Remény (Tikva Hadasa) nevű jobboldali pártja, valamint a törvényhozásba bejutó két arab párt nem kívánt megnevezni senkit sem kormányfőjelöltnek, a jobboldali Jobbra (Jamina) nevű párt pedig saját vezetőjét, Naftali Bennetet választotta hét képviselői támogatással.

Rivlin a beszéde elején leszögezte, hogy ha lenne rá törvényes lehetősége, akkor legszívesebben egyik kormányfő-jelöltet sem bízná meg az új kormány megalakításával, mert szerinte egyikük sem rendelkezik a 120 tagú kneszetben a kormányalakításhoz szükséges legalább 61 fős többséggel a március 23-án, két éven belül már negyedszer megtartott parlamenti választások alapján.

Netanjahunak azért gyengék az esélyei, mert a tömbjéhez tartozó szélsőségesen jobboldali Vallásos Cionisták nevű arabellenes frakció nem hajlandó olyan kormányba belépni, amelyet arab párt támogat, akár kívülről, akár úgy biztosítva a többséget, hogy távol marad a szavazásról.

A Likud politikusai ennek az akadálynak az áthidalására a média beszámolói szerint már megkörnyékeztek ellenzéki honatyákat, a következő hetekben megpróbálnak átcsábítani az ellenzéki pártok képviselői közül legalább két embert, mert velük Bennet pártjával együtt képesek lennének létrehozni a jobboldali-vallásos koalíció minden pártja számára elfogadható többséget.

Az izraeli alaptörvények szerint a kijelölt új miniszterelnök 28 napot kap kormánya felállítására, amit az államfő újabb 14 nappal meghosszabbíthat. Ha ez idő alatt nem sikerül kormányt alakítani, akkor az államfő mást kérhet fel kormányalakításra.

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp