A járvány kitörése óta először telt meg a Siratófal előtti tér

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Több ezren vettek részt a hagyományos peszahi kohaniták áldásán a Siratófalnál. Tavaly a koronavírus-járvány miatt csak szimbolikus számú résztvevő lehetett jelen az eseményen.

Évente általában több tízezren zarándokolnak el Jeruzsálembe peszah és szukot ünnepén, hogy a Siratófalnál imádkozzanak, és részt vegyenek a kohaniták áldása nevű eseményen. Tavaly azonban a járvány miatt csak a minimális 10 fő részvételével lehetett megtartani az ünnepi imákat.

Idén viszont a sikeres oltási akciónak köszönhetően, az egészségügyi miniszter engedélyt adott rá, hogy ismét tömegek vehessenek részt a Siratófalnál a peszah ünnepe alkalmából megtartott imákon. A Siratófal előtti teret kisebb, egymástól elválasztott részekre osztották fel, hogy ezzel is csökkentsék egy nagyobb tömeg kialakulását, illetve az ezzel járó fertőzésveszélyt.

A Siratófalnál osztott kohaniták áldása 1970 óta vált tömeges eseménnyé. Egy jeruzsálemi rabbi, Menahem Mendel Gafner éppen a Siratófalnál imádkozott, amikor eszébe jutott egy olyan midrás, amely a főpapok áldásáról szól a Szentély lerombolását követő időszakban. A szokás megújítása óta már több mint 100 tömeges kohaniták áldása eseményt rendeztek meg a Siratófalnál. (Ynet)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp