-
A JÁRVÁNY KITÖRÉSE ÓTA ELŐSZÖR TELT MEG A SIRATÓFAL ELŐTTI TÉR Több ezren vettek részt a hagyományos peszahi kohaniták áldásán a Siratófalnál. Tavaly a koronavírus-járvány miatt csak szimbolikus számú résztvevő lehetett jelen az eseményen. 2021-03-29 18:29
-
HALÁLOS FENYEGETÉST KAPOTT A BUKARESTI ZSIDÓ SZÍNHÁZ VEZETŐJE Maia Morgenstern e-mailen kapott antiszemita indíttatású fenyegetést, amelyben a zsidó színház felgyújtása, illetve a színésznő és lányának meggyilkolása is szerepel. 2021-03-29 14:53
-
RANGOS OLASZ DÍJRA JELÖLTÉK A MAGYAR ÉS ZSIDÓ SZÁRMAZÁSÚ BRUCK EDITHET Bruck Edit a híres olasz író, Primo Levi biztatására kezdte el lejegyezni a holokauszttal kapcsolatos emlékeit. Nemrég Ferenc pápa kereste fel otthonában a 90 éves alkotónőt. 2021-03-29 12:00
-
BÁTOR FIATALOKAT LEHET JELÖLNI A WALLENBERG EMLÉKÉRE LÉTREHOZOTT DÍJRA 13 és 20 év közötti magyar fiatalok jelölését várják a Fiatal kurázsi nevű svéd és nemzetközi díjra április 11-ig. Az elismerést olyanok kaphatják meg, akik kockázatot vállalva kiálltak egy fontos ügyért vagy egy közösségért. 2021-03-29 10:19
-
GYEREKHÁZASSÁGRA KÉNYSZERÍTÉSSEL VÁDOLNAK EGY BROOKLYNI RABBIT A rabbi a vádak szerint 15 éves gyerekek házasodását „hozta össze”. 2021-03-29 08:10