Csütörtök este rendezte a Fehér Ház történetének első virtuális széder estjét Zoom-on Kamala Harris és Doug Emhoff, ahol az előzetes számítások szerint akár 10 ezer ember is részt vehetett.
Az eseményt tegnap este tartották meg, és Kamala Harris és Doug Emhoff jelenlétén túl bejátszások adtak le Joe Biden elnöktől és a feleségétől is. Az elnök várhatóan személyesen is tart széder estét a hétvégén.

A héten ez volt Doug Emhoff második szédere, miután már beszédet mondott az idei Nemzeti Szivárvány Széder nevű virtuális LGBTQ rendezvényen is. Az alelnök férje szerint a zsidó történelem folyamatos harc a szabadságért és az igazságért és ennyiben teljes mértékben kortárs történet. „Már egész kicsi koromtól kezdve arról tanultam a széder estéken, hogy pészach ünnepe ezt az erőt hordozza”, mondta Emhoff, írta a The Times of Israel.
A csütörtöki szédert Sharon Brous Los Angeles-i rabbi tartotta, aki a felekezeteken kívüli IKAR hitközség rabbija.

A Fehér Ház azt közölte a The Forward nevű zsidó lappal, hogy az idei szédert két nappal pészach előtt tartották meg, hogy a hagyományőrző zsidók is részt vehessenek rajta, akik az ünnepeken nem ülnek a számítógép elé.
A hírek szerint az elnök és az alelnök családja személyes széder esten is részt vesznek majd a hétvégén, és ezzel folytatják a Fehér Házi széderek hagyományát, amelyet még Barack Obama idején vezettek be, és Donald Trump idején is folytattak, habár Trump nem vett részt ezeken az esteken. Ugyanakkor ezek a széderek mind személyes részvételt igényeltek és nem voltak nyilvánosak a nagyközönség számára.

-
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!