Izrael a világ 12-dik legboldogabb országa

A zsidó állam a járvány ellenére 2 helyet javított a tavalyi 14-dik helyhez képest. Magyarország a 43-dik helyen áll idén és az előző évben is.

 

A pénteken nyilvánosságra hozott jelentés idén 149 országot rangsorol, a világjárvány miatt azonban csak mintegy kétharmadukról tudott frissített adatokat közzétenni.

 

Az index első tíz legboldogabb helyezettje közül 9 európai ország található, sorban Finnország, Dánia, Svájc, Izland, Hollandia, Norvégia, Svédország, Luxemburg, Új-Zéland és Ausztria.

 

Finnország négy éve vezeti a listát. Az elmúlt év során a vírusválság kezelése valamint a fertőzés visszaszorításában elért sikerekhez hozzájárulhatott az is, hogy a finnek nagyon bíznak kormányukban, amely gyors és átfogó intézkedéseket tett a koronavírus terjedésének megállítására, így európai viszonylatban Finnországban az egyik legalacsonyabb a COVID-19 halálozási arány.

 

Izrael az elmúlt év vírus és belpolitikai válsága ellenére két helyet javított a tavaly évi besoroláson, így jelenleg a 12. a világranglistán.


A felmérés során arról kérdezték a válaszadókat, hogy az 1-10-es skálán tüntessék fel, mekkora társadalmi támogatást éreznek maguk mögött amennyiben rosszul alakulnak a dolgok, hogy mennyire dönthetnek szabadon az életükről, és mennyire korrupt, illetve mennyire nagylelkű a társadalom.

Home

The World Happiness Report is a publication of the Sustainable Development Solutions Network, powered by data from the Gallup World Poll and Lloyd’s Register Foundation, who provided access to the World Risk Poll. The 2021 Report includes data from the ICL-YouGov Behaviour Tracker as part of the COVID Data Hub.

 

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Facebook
Twitter
Tumblr
Email
WhatsApp