Oltással pár hét múlva utazhatunk Izraelbe

  • Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.

    Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

    Támogatom»

Már áprilistól beengednék az átoltott turistákat Izraelbe, de a mutáns variánsoktól, különösen a dél-afrikaitól továbbra is tartanak a zsidó államban.

Izrael április közepétől beengedné a koronavírus elleni oltásban részesült turistákat. Jelenleg még oltási státusztól függetlenül csak nagyon korlátozott körülmények között lehet belépni az országba, amihez egy kormányzati bizottság engedélye is szükséges.

A hírt Izrael Orit Farkash-Hoachen idegenforgalmi miniszter jelentette be hétfőn a Jerusalem Postnak.

„Dolgozunk az ügyön, szeretnénk, ha április közepén nyithatnánk” – jelentette ki a miniszter a helyi Egészségügyi Intézet által szervezett konferencián azzal kapcsolatban, hogy mikor is indulhat újra az izraeli turizmus.

A tervek szerint tehát a teljesen beoltott turisták akár néhány héten belül beutazhatnak az országba, amennyiben a kérdésben a hatóságoknak sikerül megegyezni.

„A turizmus óriási hányadát teszik ki a külföldi turisták, ezért volt fontos megegyezésre jutni az Egészségügyi Minisztériummal” – fogalmazott Farkash.

Továbbra is aggódnak a vírus mutáns variánsai miatt

Év elején Izrael az összes kereskedelmi forgalmat lezárta a Ben Gurion reptéren. Múlt hét kedden kezdték el újra engedélyezni a járatokat, de napi 3000 utasban maximálták az országba való beutazást.

A pozitív fejlemények ellenére az egészségügyi tisztviselők a koronavírus variánsok miatt aggódnak a jövőt illetően, mert nem szeretnék, ha a vírus elleni küzdelem eddigi sikereit semmisé tenné valamelyik új mutáns.

„Noha a brit mutáns ellen az oltás hatékonynak bizonyult, a dél-afrikai ellen már kevésbé” – jelentette ki Dr. Sharon Alroy-Preis, a közegészségügyi hivatal vezetője, hozzátéve, attól félnek, hogy a vakcinánál erősebb új mutánsok érkezhetnek az országba a repülőtéren keresztül.

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on tumblr
Tumblr
Share on email
Email
Share on whatsapp
WhatsApp